Új szezon és új remények, amely megállapítás ezúttal hatványozottan is igaz volt, hiszen a DVSC alapos átalakuláson esett át a nyári szünetben, mind a játékoskeret, mind a klubvezetés és a szakmai stáb viszonylatában. Új arcok érkeztek a Nagyerdőre, és új időszámítás kezdődött az idén 120 éves klub életében. A tavalyi ezüstérmes Kisvárda otthonában jártunk.
Csak a szomszédos Szabolcs megyébe kellett átruccannia azoknak szurkolóknak, akik kíváncsiak voltak az új vezetőedző, Joao Janeiro által átalakított garnitúrára. Bátran ki lehet jelenteni, hogy bizalom megvolt szurkolók részéről, a várdaiak apró ékszerdobozát és annak vendégszektorát szinte teljesen megtöltötték a hajdúsági drukkerek. Bíztunk a pontszerzésben, és ez sikerült is. De ne fussunk ennyire előre.
Zökkenőmentes utazás
A szurkolók többsége – köztük én is – a vonatos utazást választotta az egyszerűsége miatt, de a menetrendhez igazodnunk kellett, így már a déli harangszó előtt útra keltünk Debrecenből. Egy Intercity-járatra szálltunk fel, és azt konstatálhattuk, hogy hiába nem volt meghirdetve a szervezett szurkolói út, azon a járaton jószerivel mindegyik kocsiban Loki-drukkerekbe lehetett botlani. A debreceni szimpatizánsok laza sörözéssel és rigmusok éneklésével ütötték el az időt. Kicsit szürreális volt az egész, hiszen az ilyen járatokon rendszerint nagy a csend, most azonban a lokistáktól volt igencsak hangos, ami nem tagadom ránk is átragadt. Nyíregyházáig az út mondhatni villámgyorsan eltelt, és egy sör elfogyasztása után azon kaptuk magunkat, hogy már ismerős terepen járunk: megpillantottuk a Tirpák Malom feliratot a vonatból. Igen, ez Nyíregyháza! Kisvárda-Hármasút megállónál leszálltunk a vonatról, a rend éber őrei már várták a kis cívis különítményt, és egészen a stadionig barátságos hangulatban vezényelték le utunkat. Útközben a helyeik közül is többen támogatásukról biztosítottak minket, mikor meglátták a Loki-címert a sálunkon. A stadionhoz érve az Andy Vajna utcában fura épületegyüttesekre lettünk figyelmesek, köztük egy cirkuszi sátorra, amire ez egyik spicces szurkolótársam megjegyezte: ez lesz az új nyíregyházi stadion.
45 perc ismerkedés a gyepen
A Várkerti Stadionban a debrecenieknek fenntartott szektorok majdnem teljesen megteltek, így részünkről a jó hangulat garantált volt. Az új szakmai stáb a Veres Rivne elleni mérkőzéshez képest változtatott a kezdőn: Baráth és Ferenczi kikerült, így az ő helyükön Varga és Sós kapott lehetőséget, valamint két nyári igazolásunk, Romancsuk és Manrique is kezdett. Csapatkapitányunk mezszáma is változott erre a szezonra, Dzsudzsák Balázs megörökölte a 10-es számot a nyáron távozó Ugrai Rolandtól.
Az összecsapás Janeiro mester számára különösen pikáns volt, hiszen egykori kenyéradója ellen küldte pályára csapatát. Berke Balázs sípszava után aztán azt láthattuk, amire még a szezon elején lehetett számítani: idény eleji formának és az összeszokatlanságnak az elegyét, ami szerencsére kapott gólokban nem mutatkozott meg, de beszédes volt, hogy Grófnak többször kellett bravúrral védenie. Az első félidőben Török László csapata egyértelműen közelebb járt a gólhoz, míg a cívisvárosiak egy szem lehetőségecskéje egy Deslandes-féle blokkolt fejes volt a 25. percben. Nem is volt elégedett a látottakkal Janeiro, és már a 39. percben lekapta a pályáról a sok hibával játszó és besárgult Kundrákot, és bátor húzásként beküldte Ferenczit. A pauzában a büfénél igen nagy volt a sor, amit megszokhattunk Debrecenben is, de az otthonihoz képest azért jóval rövidebb volt a várakozási idő.
Mi volt itt a végén?
Luzitán mesterünk újabb cserét eszközölt a második felvonásra: Sana Gomes váltotta Manriquet. Hamar kiderült, hogy ez nem volt egy jó döntés, hiszen közvetlenül utána egy labdavesztés után a bissau-guineai játékos a büntetőterületen belül amolyan béna balhátvédként lerántotta Camajt. Büntetőt kapott hazai csapat, amelyet a sértett könyörtelenül kihasznált. Erre az ajándék gólra hamar reagált is a hajdúságiak kispadja, és beállt a „BB duó”, azaz Baráth Péter és Bárány Donát, akiket előzetesen titkon mindenki a kezdőbe várt. Ez pedig gyökeres változást hozott a meccs képében, amellett, hogy a piros mezes várdaiak mintha elkényelmesedtek volna egy hangyányit, a Loki nem adta fel, és elszántan rohamozott. Egyre több munkája volt a hazaiak kapusának: Szécsi közelről még fölé fejelte a labdát, majd Dzsudzsák Balázs megrázta magát, és az egyenlítő gólunk előtt egy remek ballábas lökettel kínálta meg Hindrichet, aki még ekkor védett. Aztán ahogy ráfordultunk a klasszikus értelemben vett hajrára, egyre több dolga akadt a kolozsvári születésű kapuvédőnek.
Először a 80.percben Navratil, azaz saját csapattársa tréfálta meg egy rossz tisztázási kísérlet után, de ekkor még megmenekült az öngóltól a várkerti egyesület. A 83.percben aztán talpra ugrott a népes vendégtábor is. Romancsuk remek passza után Bárány beadta a labdát, Dzsudzsák egyből lőtt, és a Hindrichről kipattanót közelről bepofozta a hálóba. 1-1. Érett ez a gól! Nem túlzás, eksztázis volt a vendégben, de nem tartott sokáig, ugyanis két perccel később megint a semmiből jött egy újabb hazai gól. Hej beadásába Makowszki stukkolt bele fejjel, ami védhetetlenül vágódott Gróf kapujába. 2-1. Na, itt a vége! – gondolhatták a hazai szurkolók, akik elkezdtek mutogatni hevesen irányunkba, vesztükre. A csapatunk ugyanis nem adta fel, és a három perc hosszabbítás vége felé Bárány révén az egyenlítés is összejött. Dzsudzsák labdaszerzése után Szécsi passzolt az üresbe mozgó Bárány Dodónak, aki kapufa érintésével gólt lőtt a rövidbe. 2-2. A találatot a lassan klasszikussá avanzsálódott „Bárány beb…ta!” rigmussal nyugtázott még sokáig a hazaúton is közönség.
Ezzel a döntetlennel az ötödik idegenbeli nekifutásra végre sikerült pontot csenni a szabolcsiaktól, ez pedig biztató lehet a jövőre nézve. Játékot tekintve még van min csiszolni, de az irány jó lesz, csak még össze kell szoknia a fiúknak. Dzsudzsák pedig ismét kulcsemberünk lehet a bajnokságban. Ahogy a szurkolói ankéton ígéretként elhangzott, megalkuvást nem ismerő és hajtós csapat lesz a pályán az új „piros-fehér” egylet. Ez a vasárnapi meccs hajrában már látszott. Ha ezt az utolsó 20 perces csapatot látnánk hétről hétre, azt hiszem, hogy nem lenne kérdés: növekedne az átlag nézőszám a Nagyerdőn!
– Faragó László –
