A bevándorlás, a kulturális hatások miatt is, egyértelműen meghatározó témája az idei amerikai választásnak – nyilatkozta Mark Krikorian, a Bevándorlási Tanulmányok Központjának igazgatója az MTI-nek.
A washingtoni székhelyű elemzőintézet vezetője annak kapcsán nyilatkozott, hogy a héten felszólal az amerikai képviselőház meghallgatásán, valamint nagyszabású konferenciát is tartanak a migráció hatásainak kezeléséről, illetve politikai vonatkozásairól.
Mark Krikorian a november 5-i elnök- és kongresszusi választásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a gazdaság után második szempont az amerikai választók számára a bevándorlás kérdése, és ez idén döntő tényező lehet.
A szakember utalt a közelmúltban kirobbant integrációs vitára, amit az Ohio állambeli Springfieldben kialakult helyzet indított: itt néhány év leforgása alatt mintegy 15-20 ezer Haitiról érkezett bevándorló telepedett le, ezzel pedig a város lakosságának több mint negyedét teszik ki. Az eset rávilágít arra, hogy nem pusztán az illegális határátlépések jelentenek megoldandó feladatot az amerikai politika számára, hanem az érkezők és a helyiek közötti kulturális különbségek is.
Springfield ügye azt követően vált országosan ismertté, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt a szeptember 10-én tartott elnökjelölti vitában megemlítette, és úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók “macskákat és háziállatokat esznek”. A volt elnököt a kijelentés miatt több politikai bírálat érte, ugyanakkor szavaival azokra a lakossági bejelentésekre utalt, amelyek szerint a város közparkjaiban élő víziszárnyasokat loptak el – a feltételezések szerint – bevándorlók.
Az üggyel kapcsolatban Mark Krikorian úgy vélte, hogy ennek felszínre kerülése egy olyan tényezőjére világított rá a bevándorlás körüli amerikai vitának, amiről viszonylag kevés szó esik a közbeszédben, mégpedig a kulturális hatásról, az újonnan beérkezettek asszimilációs problémáiról.
Az Egyesült Államokba az elmúlt években több százezer ember érkezett Haitiból, részben a az egyre romló közbiztonság miatt. Számukra a Biden-adminisztráció 18 hónapra szóló ideiglenes védelmet adott, és a jogi státuszt idén tavasszal további 18 hónappal meghosszabbította.
A bevándorlási szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban idén emlékeznek a tömeges és legális bevándorlást jelképező New York-i Ellis-sziget bezárásának 100. évfordulójára, ami a 20. század első negyedének végén lezárta a több évtizeden át zajló nagy létszámú beáramlást. Úgy vélte, hogy hasonló lépésre lenne szükség annak érdekében, hogy az elmúlt évek bevándorlásából eredő integrációs kérdéseket kezelni tudja az Egyesült Államok.
Az illegális bevándorlás friss számaival kapcsolatban Mark Krikorian elismerte, hogy részben a mexikói kormány segítségével az elmúlt időszakban sikerült leszorítani a törvénytelen határátlépések számát, ugyanakkor a Biden-adminisztráció határőrizeti politikáját elhibázottnak minősítette.
A bevándorlással foglalkozó washingtoni intézmény vezetője csütörtökön részt vesz az amerikai Kongresszus képviselőházi felügyeleti bizottságának meghallgatásán, amelynek témája a bevándorlás lesz.
Az MTI-nek adott interjúban a Bevándorlási Tanulmányok Központjának igazgatója azt is elmondta, hogy a hétvégén Washingtonban migrációkutatással foglalkozó szakemberek gyűlnek össze egy konferencián, amelyen többi között képviselteti magát a budapesti Migrációkutató Intézet is, tagjaként a 2022-ben alakult nemzetközi bevándorlástudományi hálózatnak (International Network for Immigration Research – INIR).
(MTI)
Fotó: illusztráció