Peking együttműködésre szólította fel a Joe Biden kormányzatát

Világ

Az együttműködés előtérbe helyezésére és a kétoldali kapcsolatokban felmerülő különbségek kezelésére szólította fel a Joe Biden új amerikai elnök vezette kormányzatot kedden Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.

Jang pekingi idő szerint kedden reggel videolinken keresztül intézett beszédet a New York-i Amerikai-Kínai Kapcsolatok Nemzeti Bizottságához.

Kína vezető külügyi tisztségviselője a beszédében hangsúlyozta: a két ország feladata, hogy kapcsolataikat a fejlődés kiszámítható és előremutató pályájára állítsák vissza. Elmondta: Kína kész együtt dolgozni az Egyesült Államokkal azon, hogy a kapcsolatokat konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló, és a mindkét fél számára előnyös együttműködés irányába fejlesszék tovább.

Aláhúzta: Kína fejlődését semmi sem tarthatja vissza, mindazonáltal az ország nyitott az amerikai üzleti befektetések felé. Jang reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok felül tud emelkedni a “nulla-összegű játszmaként” működő, nagyhatalmi rivalizáláson. Kínának egyáltalán nem áll szándékában megkérdőjelezni, vagy elfoglalni az Egyesült Államok a világban betöltött szerepét – tette hozzá.

Az amerikai-kínai kapcsolatoknak Peking által egyik sarokköveként kezelt feltételét említve Jang hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak szigorúan tartania kell magát az egy Kína elvéhez, és fel kell hagynia a Kína szuverenitását és területi egységét érintő beavatkozással. Utalva olyan kényes kérdésekre, mint Tajvan, Hongkong, vagy a Dél-kínai-tenger ügye, Kína vezető diplomatája arra figyelmeztetett: Kína “határvonalainak” megsértése az amerikai-kínai kapcsolatok, valamint az amerikai érdekek aláásását jelenti. Emlékeztetett: Kína soha nem avatkozik az Egyesült Államok belügyeibe, példaként említette az amerikai elnökválasztást.

Kína már a korábbiakban üdvözölte, hogy Biden visszavonta Donald Trump korábbi amerikai elnök rendeletét arról, hogy az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből (WHO). Jang pedig kedden úgy fogalmazott: Peking készen áll, hogy egyeztessen Washingtonnal a globális közegészségügyi rendszer fejlesztéséről.

A Trump kormányzat által bevezetett, kínai vállalatokat sújtó szankciókra utalva a kínai diplomata elmondta: a nemzetbiztonság fogalmával nem lenne szabad visszaélni a kereskedelemben.

Donald Trump elnöksége alatt az amerikai-kínai kapcsolatok egyre feszültebbé váltak egyebek mellett a kétoldalú kereskedelmet, a koronavírus-járvány kezelését, Hongkong autonómiáját, Tajvan státusát, valamint emberi jogi kérdéseket illető szóváltások és intézkedések okán.
Bár megfigyelők a feszültségek bizonyos mértékű enyhülését várják az elnökváltást követően, a Biden vezette kormányzat egyes kérdésekben egyelőre nem változtatott jelentősen Washington álláspontján. Antony Blinken amerikai külügyminiszter például hétfőn az NBC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában élesen kritizálta Kína Hongkongban alkalmazott intézkedéseit, továbbá az átláthatóság hiányával vádolta Pekinget a koronavírus-járványt illetően.

(MTI)