Megkezdődött a Debreceni Egyetem főépülete üvegtetejének felújítása

Uncategorized

A nyeregtetős üvegtető balesetveszélyessé vált, több helyen beázik, ezért szükséges a teljes rekonstrukció. A munkálatok várhatóan november végére készülnek el.

Kollár József fejlesztési igazgató az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a kivitelező már az előkészületeket végzi: szerelik a felvonót, és gondoskodnak az üveggel fedett díszudvar védtzúőelméről, hogy ne sérüljön meg a nyolcvan éve Róth Miksa által készített díszüveg.

Az üvegtető teljes felújítása nagy feladat, a táblák mérete ugyanis 83×270 centiméter, és kétszáznegyvenet kell beépíteni belőlük.

Megújul az ötszáz négyzetméteres lemeztető is: a horganyzott lemez helyére cinklemez kerül. Kijavítják a korrodálódott acélszerkezetet és kicserélik a belső világítást is. 

A beruházás teljes, mintegy nettó 120 millió forintos költségét saját forrásból finanszírozza az egyetem – jelezte Kollár József.

Hozzátette: a felújítás alatt nem használható az egyetemi és nemzeti könyvtár első emeleti főbejárata, és lezárták a Díszudvart.