A DVSC-TEVA 1-0-s előnnyel várja a ma esti BATE Boriszov elleni visszavágót a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. Együttesünk tegnap a meccs helyszínén edzett, ezt követően Kondás Elemér vezetőedző beszélt az esélyekről. A dvsc.hu interjúja.
– Nagyon jó csapat a BATE Boriszov, ezt nálunk is igazolta – kezdte szakvezetőnk. – Előnyt tudtunk szerezni, ami jó, most arra fogunk törekedni, hogy a visszavágón is gólt lőjünk, ezáltal növelhetnénk az esélyeinket. Számítok arra, hogy a fehéroroszok nekünk esnek majd, hiszen ezt tették Debrecenben is, első perctől kezdve támadtak, és próbáltak dominálni. Az elején voltak is gondjaink, de utána rendeztük a sorainkat. Hazai pályán azon lesznek, a hátrányukat minél hamarabb ledolgozzák, nekünk pedig arra kell törekedni, hogy ezt megakadályozzuk és a megszerzett labdákkal jól sáfárkodjunk. Ha sikerülne gólt szereznünk, mindenképpen segítené a céljaink elérését. Rendkívül fontos lesz a védekezés is, de nem arra készülünk, hogy beállunk a BATE kapuja elé. Nagyon fegyelmezetten szeretnénk játszani, és nem feladni a támadásokat, hiszen a gól eléréséhez ez kell. Hétfőn este edzettünk a Boriszov Arénában, a pálya jó állapotban van. Nagyon szép kis stadion, sok szurkolót várnak, így minden adott lesz egy jó mérkőzésre.