A Szeged meglepetésre házigazdaként 27-26-ra kikapott a horvát PPD Zagrebtől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szerdán.
Eredmény, csoportkör, 11. forduló, B csoport:
OTP Bank-Pick Szeged – PPD Zagreb (horvát) 26-27 (13-15)
lövések/gólok: 36/26, illetve 45/27
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 5/3
kiállítások: 14, illetve 12 perc
Az első pillanattól kemény, sok szabálytalansággal tarkított játék jellemezte mindkét csapatot, ráadásul a játékvezetői felfogás meglehetősen szigorú volt, ezért az első 11 percben öt, a szünetig összesen nyolc kiállítást ítéltek a bírók.
Egy alkalommal – 43 másodpercig – három szegedi is a büntetését töltötte. A teljes kerettel felálló csapatuk az ötödik perc elején, 2-1-nél vezetett utoljára, utána egy-két góllal rendre a vendégek álltak jobban.
Nem a helyzetkihasználással volt baj hazai oldalon, hiszen csak öt kapura lövés maradt ki, de a PPD Zagreb remek védekezése miatt csupán 18 kísérletük volt Bodó Richárdéknak. Inkább a labdaeladások és a nem eléggé hatékony védekezés jelentette a problémát.
A második félidőben nem javult a házigazdák teljesítménye, sőt egyre több volt a hiba minden játékelemben. A vendégek sikeresen lassították a játékot és fokozatosan növelték a különbséget, a meccs háromnegyedénél már öt találattal vezettek.
Kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott a Szeged, de ezzel is csak annyit tudott elérni, hogy az 59. percben visszazárkózott mínusz kettőre.
Hazai oldalon két világbajnoki ezüstérmes horvát játékos volt a legeredményesebb: Mario Sostaric nyolc, Marin Jelinic öt góllal zárt. Mikler Rolandnak négy, Tobias Thulinnak hat védése volt. A túloldalon Zvonimir Srna nyolc alkalommal talált be, Matej Mandic hét védéssel zárt.
A két csapat 22. egymás elleni BL-meccsén 12 szegedi siker és három döntetlen mellett hetedszer nyertek a horvátok.
A hat győzelemmel és öt vereséggel álló csongrádiak egy hét múlva a francia HBC Nantes otthonában folytatják szereplésüket a csoportkörben.
“Nagyon csalódottak vagyunk. Ellenfelünk remekül felkészült belőlünk, különösen védekezésben nyújtott kiváló teljesítményt. Sikerült megbontaniuk azt a kapcsolatot, ami támadásban általában jellemez minket” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Michael Apelgren szegedi vezetőedző.
A svéd tréner hozzátette, nagyon sok volt a kiállítás, ezért sokszor kellett hat az öt ellen játszaniuk, de ebben kifejezetten rosszul teljesítettek. Ez egyrészt elgondolkodtató, másrészt ebben javulniuk kell a jövőben.
“Azokon a meccseken nem teljesítünk jól, amelyekre úgy jövünk, hogy meg kell nyernünk, mert mi vagyunk a jobb csapat. Amikor alázatosan elvégeztük a munkát és pontról pontra rákészültünk a találkozóra, ahol esetleg erősebb ellenféllel találkoztunk, akkor sikeresebbek voltunk. A tanulság: mentálisan is hatékonyabban kell felkészülnünk” – magyarázta Apelgren, aki szerint teljes mértékben megérdemelte a győzelmet a Zagreb.
Csütörtökön játsszák:
A csoport: Dinamo Bucuresti (román)-Veszprém HC 18.45
(MTI)
Fotó: Frank Yvette