Mocsári Bence, Szeged, SZTE. Paralimpia, Párizs. Fotó: SZTE/Sahin-Tóth István

Triatlon Eb – Mocsári Bence aranyérmes a paratriatlonosoknál

Sport

Mocsári Bence megnyerte a franciaországi Vichyben rendezett paratriatlonos Európa-bajnokságot a PTS5-ös kategóriában.

Pécsi klubjának vasárnapi közleménye szerint a 24 éves, olimpiai ötödik Mocsári óriási hajrával 56 perc 48 mp alatt ért célba, s egyetlen másodperccel előzte meg a portugál Filipe Marquest. A harmadik helyen az ír Tom Williamson végzett.

“Ez karrierem fénypontja, az biztos! Nagyon kemény menet volt. Őszintén, nagyon elfáradtam, kiadtam magamból mindent, de közben élveztem is a versenyt. Jól esett elsőként átszakítani a célszalagot. Nagy sprint volt a vége, de nagyon jó volt nyerni. Innen már csak felfelé szeretnék menni, ami talán túlzásnak hangzik, de ez egy szép eredmény és keményen megdolgoztunk érte. Jó volt az ötödik hely a paralimpián, de ott elestem, pedig anélkül meglett volna a negyedik hely, és ez most egy jó revans. Jólesett végre kiadni magamból mindent és a maximumot nyújtani” – mondta a hazai szövetség közösségi oldalán a friss Európa-bajnok.

Szombaton Lehmann Csongor az épek versenyében ugyancsak aranyérmet szerzett.

(MTI)

Fotó: SZTE/Sahin-Tóth István