Szeged, Nagy Péter, súlyemelő, versenyző, sport

Súlyemelő Eb – Nagy Péter második a B csoportban

Sport

Nagy Péter a második helyen végzett összetettben a szófiai súlyemelő Európa-bajnokság plusz 109 kilogrammos kategóriájának nyolcfős B csoportjában kedden, de nem tudott javítani az olimpiai kvalifikációban.

A 38 éves szegedi emelő a kontinensviadal honlapja szerint az utolsó versenynapon szakításban a 160 kiló teljesítését követően 165-ön rontott, viszont harmadikra a 167 kilogrammal sikerrel elbánt, ezzel a fogásnemi sorrendben a harmadik helyen zárt.

Lökésben a 212 kg már sok volt neki, előtte viszont a 201 után a 207 kiló is sikerült, így ebben a fogásnemben az élen végzett, összetettben pedig 374 kilogrammal második lett. Végső helyezésére azonban csak a legjobb kilenc ólomsúlyút felvonultató A csoport délutáni versengésének zárultával derül fény.

Ami tény: Nagy a 374 kilogrammal hét kilóval elmaradt tavalyi legjobbjától, s nem tudott előbbre lépni az olimpiai kvalifikációs rangsorban sem. A javításra még egy lehetőség kínálkozik: a március 31. és április 11. közötti thaiföldi világkupán, a kvalifikációs sorozat utolsó állomásán kell olyan összetett eredményt elérnie, amely párizsi ötkarikás kvótát érhet. Nagy Péter egyedüli magyar súlyemelőként vett részt az utóbbi három olimpián, 2012-ben Londonban, 2016-ban Rio de Janeiróban és 2021-ben Tokióban is.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette