Jégkorong Erste Liga: legyőzte a DEAC az Újpestet

Sport

Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a második helyen álló Újpest a jégkorong Erste Ligában, miután vasárnap 5-2-re kikapott Debrecenben.

Eleinte a fővárosiak voltak mezőnyfölényben, majd amikor rosszul cseréltek, és emiatt emberhátrányba kerültek, Mihail Bucskin mértani pontosságú lövéssel szerzett vezetést, még Sági Máté kulacsa is lerepült a kapu tetejéről. Tero Tiali ugyancsak létszámfölényben egy szép mozdulattal, kapu elé befordulással egyenlített, azonban – újra fórban – Bucskin bombázott a kapuba, lövése Szabó Dániel lábán váltott irányt. A fehérorosz csatár nagy kedvvel próbálkozott, és a következő lövésébe csapattársa, Mark Szmirnov tudta beletenni a botját, a pakk védhetetlenül vágódott a hálóba.

A harmadik harmad derekán ismét az újpesti emberelőnyös sor volt főszerepben, a támadó harmadban elhozott buli után Benk András nyúlt bele Christian Silfver távoli lövésébe. A hajrában Rétfalvi Kristóf szerencsés találatával ismét kétgólos lett a különbség, és innen már nem volt visszaút, sőt, 8 másodperccel a vége előtt Kamil Mingazov saját harmadából úgy emelt az üres újpesti kapuba, hogy a pakk csak a gólvonal mögött esett le.

Az előző idény alapszakaszának legjobbja, a Budapest JA fölényes győzelmet aratott Dunaújvárosban, így az Acélbikák kerültek a tabella aljára, mivel a FEHA19 bravúrral pontokat szerzett a hajrában egyenlítő DVTK Jegesmedvék otthonában. A szétlövés a tizedik párban dőlt el.

Eredmények:
DEAC-UTE 5-2 (1-0, 2-1, 2-1)
Dunaújvárosi Acélbikák-Budapest JAHC 0-4 (0-3, 0-1, 0-0)
DVTK Jegesmedvék-FEHA19 2-3 (1-1, 0-1, 1-0, 0-0), szétlövés után
korábban:
SC Csíkszereda (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 6-3 (2-3, 3-0, 1-0)

A tabella:
1. Gyergyói HK 15 8 2 1 4 59-43 29 pont
2. UTE 15 8 2 1 4 49-37 29
3. Budapest JA 16 7 2 3 4 63-48 28
4. FTC-Telekom 11 7 2 – 2 55-32 25
5. DVTK Jegesmedvék 15 6 2 2 5 45-43 24
6. Corona Brasov 14 6 1 – 7 43-47 20
7. SC Csíkszereda 16 4 1 4 7 58-73 18
8. DEAC 15 4 2 1 8 41-55 17
9. FEHA19 16 3 3 2 8 35-57 17
10. Dunaújvárosi Acélbikák 15 4 – 3 8 39-52 15

Fotó: deac.hu