Szeptember végén az első Diósgyőr-ralival zárulnak a másod- és harmadosztály küzdelmei

Sport

Szeptember végén rendezik meg az első Diósgyőr-ralit, amely a HUMDA országos ralibajnokságban szereplő ORB2 és ORB3 mezőnyének, azaz a másod- és harmadosztálynak az idei zárófutama lesz.

A szervezők sajtóközleménye szerint az észak-magyarországi pályákon ugyanakkor ott lehetnek a magasabb kategória indulói is, nekik az esemény tesztelési lehetőséget biztosít.

A Miskolc környéki pályák 1987 óta 26 alkalommal voltak helyszínei raliversenyeknek, ezúttal viszont új rendező, az Észak Magyarországi Autó- és Motorsport Zrt. (ÉMAM) mutatkozik be, amelynek a lebonyolításban stratégiai partnere lesz a Diósgyőri VTK multisport klubja.

“Az újjáalakult Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetése partnert keresett ebben a régióban, ezért alakult meg ez a cég, amelynek célja feléleszteni a régi, nagysikerű, több tízezer ember előtt zajló Miskolc- és Zemplén-ralikat egy olyan szakmai csapattal, amely korábban már bizonyított. Örülök, hogy ezen célunk eléréséhez az ország egyik legfejlettebb infrastruktúrájával rendelkező sportklubja is csatlakozik. Szeretném a több mint 15 éves versenyrendezői tapasztalatommal segíteni a Zrt.-t és természetesen a régiót azzal, hogy színvonalas és élményekben gazdag autóversenyeket láthassanak a rajongók a jövőben” – idézte a közlemény Jacsó Tibort, az ÉMAM Zrt. vezérigazgatóját.

“A látvány csapatsportágak mellett az autósportnak, különösen a ralinak van hatalmas hagyománya Miskolc környékén. Ahogy már korábban is jeleztük, a DVTK szívesen vállal szerepet minden olyan tevékenységben, amely vonzóbbá teszi az észak-magyarországi régiót, és most örömmel veszünk részt a térség autósportjának újjáélesztésében. A DVTK Stadiont és Arénát a rajongóink már ismerik, de örülnénk, ha a technikai sportok szerelmeseinek is megmutathatnánk, hogy ideális központja lehetünk egy raliversenynek, hiszen itt egy helyen megvalósítható egy rajt-célceremónia, egy szervizpark vagy egy szurkolói zóna” – nyilatkozta Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója.

Az I. Diósgyőr-ralit szeptember 29. és október 1. között rendezik.

(MTI)