Szalai Ádám a győztes gól szerzője

Német-magyar – Szalai Ádám góljával bravúros győzelem Lipcsében

Európa Ország Sport

A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.

A Kerkez Milos személyében újoncot avató magyarok a csapatkapitány Szalai Ádám csodálatos, sarokkal szerzett góljával kerültek előnybe a 17. percben. A nemzeti csapattól 34 évesen hétfőn búcsúzó csatár a 85. válogatottságával beérte Puskás Ferencet, 26. gólja a címeres mezben pedig három pontot ért. A biztos csoportelsőséget viszont azért nem sikerült elérni, mert a négyes másik meccsén az Európa-bajnok olaszok is nyertek az Eb-ezüstérmes Anglia ellen, amely így sereghajtóként kiesett.

A lipcsei bravúrról mindent elárul, hogy Hansi Flick vezetésével először kapott ki a Nationalelf, amely kilenc győzelem és négy döntetlen után maradt alul.

Győzelem Lipcsében

A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban éppen az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén), gólszerző: Szalai Á. (17.), sárga lap: Kimmich (25.), Rüdiger (90.), illetve Szalai Á. (40.)

Németország:
Ter Stegen – Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Gündogan (Musiala, 70.), Kimmich – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Müller (Nmecha, 85.), Sané – Werner (Havertz, 70.)

Magyarország:
Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Szoboszlai (Nego, 85.), Gazdag (Kleinheisler, 66.) – Szalai Á. (Ádám, 66.)

Fotók: Illyés Tibor