Dinamo Bukarest

A Dinamo Bucuresti először esett ki a román labdarúgó élvonalból

Sport

Története során először esett ki a román labdarúgó élvonalból az egyik legnépszerűbb együttesnek számító Dinamo Bucuresti, amely az Universitatea Cluj csapatával szemben maradt alul az osztályozón.

Az osztályozó visszavágóját vasárnap este játszották Bukarestben, a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. Az első mérkőzést a kolozsvári csapat nyerte hazai pályán 2-0-ra. Ezzel biztossá vált, hogy a Dinamo 74 éves fennállása óta először fog a román másodosztályban szerepelni.

Az évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdő nagymúltú csapatot 1948-ban alapították, 1989 előtt a román belügyminisztérium együttese volt. Története során 18 román bajnoki címet, 13 Román Kupát, 2 román Szuperkupát nyert. Nemzetközi porondon a legjobb eredményt az 1983-84-es idényben érte el, amikor elődöntőt játszott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK).

A Dinamót sokan Románia második legnépszerűbb csapatának tartják az ősi riválisa, a Steaua Bucuresti után, amely jelenleg a FCSB név alatt szerepel a román élvonalban.

Szabó Győző sokkal keményebben élte meg a leszokást a heroinról, mint ahogy az a Toxikoma filmből átjön