Garamvölgyi Lajos emléke előtt tisztelgő korosztályos labdarúgótornát tartanak ma Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban délelőtt 9 és délután 5 óra között.
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztálya 2019 után ismét megrendezi a DVSC labdarúgó csapatának népszerű mestere, Garamvölgyi Lajos emléke előtt tisztelgő korosztályos labdarúgótornát.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet miatt rendhagyó módon emlékezhettek meg a debreceni edzőlegendáról: a Debreceni Sportcentrum plakátpályázatot és kvízjátékot hirdetett több korcsoportban.
Fontosnak tartották hogy a mindenki számára szokatlan helyzetben is ragaszkodjanak a hagyományokhoz, a fiatal sportolók pedig örömmel fogadták a kezdeményezést, szép számban érkeztek pályamunkák, illetve a játék is nagy népszerűségnek örvendett.
Idén már adottak a körülmények a biztonságos rendezéshez, így a focipályán emlékeznek Garamvölgyi Lajosra.
A tizenharmadik alkalommal rendezett tornán ezúttal hat település (Balmazújváros, Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúszoboszló, Mikepércs, Nyíradony) egyesületei mérkőznek meg egymással, összesen négy korosztályban. Az eseményen a Garamvölgyi-családot az edző özvegye és fia képviselik, Garamvölgyi Péter a kupák, érmek és oklevelek átadásában is közreműködik.