Bocskai emlékverseny – Nyolc magyar jutott döntőbe

Sport

A kilenc magyar elődöntősből nyolc jutott fináléba pénteken az 59. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, melyen a harmadik versenynap egyetlen hazai vesztese sérülés miatt nem állhatott ki.
A debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban az alsóbb súlycsoportok (49, 52, 56 kg) meccsein még nem lehetett hazai versenyzőért izgulni, ám a folytatásban a 69 kilót leszámítva minden kategóriában szerepelt magyar. Az első a 60 kilogramm magyar bajnoka, Gálos Roland volt, aki nagyszerű meccsen, ritmusos boksszal, egyhangú pontozással győzte le a litván Edgaras Skurdelist. Később – a napi program hajrájában – az ob-döntőben Gálostól szoros csatában vereséget szenvedett Varga Miklós is győzni tudott, simán verve a török Valcan Golceket.

A 64 kilogrammban Nyéki Georgián sérülés miatt nem tudott szorítóba lépni, Vadász András viszont igen és emlékezetes produkciót nyújtva verte a grúz Irakli Melikisvilit. A 75 kilós Hegyi Barna a finn Dmytro Tretjaknál bizonyult jobbnak, majd következett Harcsa Norbert (81 kg) kazah Sajmurat Kuszajnovval szembeni meccse, amely a nap legjobb összecsapása volt. A magyar öklöző dolgát alaposan megnehezítette, hogy egy összefejelést követően felrepedt a szemöldöke, ami kicsit megzavarta, de a második menettől egyértelműen átvette az irányítást, és remek boksszal, 2-1-es pontozással nyert. A 60 kilóhoz hasonlóan a 81 kg-ban is két magyar jutott döntőbe, mivel Nagy Péter is nyert a lengyel Lukasz Stanioch ellen.
Nehézsúlyban (91 kg) Nagy Bencéért szoríthattak a debreceni nézők, ő 2-1-re verte az egyiptomi Ibrahim Alit. Szupernehézsúlyban (plusz 91 kg) pedig Bernáth István győzte le jó boksszal a szintén egyiptomi Ahmed Kasszent.

Kovács László szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy szerinte minden magyar, aki ringbe lépett, jól teljesített, de kicsit árnyalja a képet, hogy többen megsérültek. Harcsa Norbertet a kórházban kellett ellátni, akárcsak Varga Miklóst, akinek ugyancsak felrepedt a szemöldöke. Nagy Péter szintén szemsérüléssel bajlódik, míg Hegyi Barnának a kezét kell megröntgenezni, s kétséges, hogy szombaton ringbe tud-e lépni. A szakvezető szerint a nap legjobb teljesítményét Harcsa Norbert és Gálos Roland nyújtotta, de kiemelte Bernáth István és Vadász András teljesítményét is.

A világ egyik legrangosabb amatőr bokszviadalának döntői szombaton 15 órakor kezdődnek.