Loki – Békéscsaba: Kondás elégedett

Sport

A szombati DVSC-TEVA – Békéscsaba mérkőzés pontosztozkodással ért véget. Az 1-1-es végeredményről Kondás Elemér a dvsc.hu-nak nyilatkozott: 

Az volt a cél, hogy egy félidő erejéig mérkőzésterhelést kapjanak a játékosok – nyilatkozta Kondás Elemér vezetőedző. – A második félidőben dinamikusabbak voltunk, folyamatosan ott tartózkodtunk az ellenfél kapuja előtt, de az utolsó passzok nem jól sikerültek. Aztán egy peches mozdulat során elvesztettük a labdát, és ebből megkaptuk az egyenlítő gólt. Az első két hétben a kondicionális képzésen volt a hangsúly, ami látszik is, hiszen nincs még meg a finom koordináció, de ez ilyenkor még nem gond. Összességében a futómennyiséggel elégedett voltam, a meccsterhelést megkapták a játékosok, a Békéscsaba jó ellenfél volt. A fiatalok teljesítményével is elégedett lehetek. Az első félidőben Berdó Peti és Varga Kevin jól tették a dolgukat. A második félidőben Szatmári Csaba, Sós Bence és Slakta Balázs kaptak szerepet, a kapus a gólról nem tehetett, Bencének voltak nagyon szép megoldásai, és Csabi is jól játszott, bár a gól előtt elcsúszott, de ez előfordul ilyen időben.

dvsc.hu