A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a testvérpárral szemben, akik mivel nem vállalta el őket az utcára hívták, majd megverték a sértettet.
A vádirat szerint a vádlottak egy megyebeli kistelepülésen keresték fel a sértettet 2024. november 30. napján az esti órákban azzal, hogy mindketten hajat akartak vágatni. A sértett közölte, hogy nem tudja fogadni őket, melyet követően kihívták őt a vádlottak az utcára és mindketten nekiestek. A védekezni próbáló sértettet a vádlottak ököllel ütötték, rugdosták és a földre vitelt követően birkóztak is vele. A sértett bántalmazásának a fodrászatból kijövő vendég közbelépése vetett véget. A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
A járási ügyészség a vádlottakat garázdaság vétség elkövetésével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Pexels