Nem adta meg az elsőbbséget, személyi sérüléssel járó balesetet okozott egy taxis Szegeden

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a taxissal szemben, aki két éve ősszel a kellő körültekintés hiánya miatt okozott személyi sérüléssel járó balesetet a városban.

A vádirat szerint a vádlott 2022. szeptember 17-én figyelmetlenül, túl nagy lendülettel hajtott be egy nehezen belátható kereszteződésbe, ahol az elsőbbséget sem adta meg a neki jobbról érkezőnek. Autójával nekiütközött a szabályosan haladó másik kocsinak, majd belerohant egy, a kereszteződésben kerékpárja mellett átkelésre váró személybe, és az ott lévő fának és jelzőtáblának ütközve állt meg.

A balesetben az elütött sértett 8 napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétségének minősített esetével vádolja.A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Az ütközésben érintett járművekről közölt képeket a helyszíni szemlekor a nyomozó hatóság készítette.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: illusztráció