rendőrség

Elütött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Rendőrség

Balesetet okozott egy sofőr Szentesen, aztán segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében. – közölte a police.hu

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. július 22-én egy Volkswagen Passattal a 45-ös főúton közlekedett, és egy másik autót akart megelőzni. A manőver során azonban nem győződött meg arról, hogy mögötte egy motoros szabályosan előzni kezdte, ezért oldalról nekiütközött, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A balesetet a Volkswagen előtt haladó jármű vezetője észlelte, félreállt, és segítséget nyújtott az árokba csúszott, megsérült motorosnak. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként órákon belül azonosították a 37 éves szentesi sofőrt, elfogták, és előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra.

A segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indult eljárást a rendőrök lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.