B. Karol letartoztatása

Ártatlannak vallották magukat a 24 évvel ezelőtt történt Döcher-gyilkosság gyanúsítottjai

Rendőrség

Nem fogadták el a vádlottak a Fővárosi Főügyészség tizennyolc-tizennyolc éves fegyházbüntetésre vonatkozó indítványát a Döcher-gyilkosság keddi előkészítő ülésén, ezért az ügyben tárgyalás, bizonyítás kezdődik, várhatóan januárban.

A több mint huszonnégy éve elkövetett leszámolással az egykori éjszakai életben Turekként ismert U. Alexet – korábbi nevén H. Sándort – és a magyar nemzetiségű, de szlovák állampolgárságú B. Karolt vádolja az ügyészség. Döcher Györgyöt és a vele szoros kapcsolatban álló, bolgár állampolgárságú férfit 1999. február 2-án lőtte agyon egy XV. kerületi vendéglőben egy csuklyás, maszkot viselő elkövető. A gépfegyverrel elkövetett támadásban mindkét áldozat halálos sebesüléseket szenvedett, főképp a fején. A történtek idején Döcherrel volt a felesége is, ő azonban sértetlenül élte túl a leszámolást. A bérgyilkos sietve rontott be a vendéglőbe, célzottan Döcherék asztalához ment, nem beszélt, a támadás után azonnal távozott, majd egy rá várakozó autóval elhagyta a helyszínt. Döcher György egy korábbi ügye miatt börtönbüntetését töltötte, de engedéllyel minden nap dolgozhatott a vendéglőben, majd esténként visszatért a zárkájába.

A keddi előkészítő ülésen az ügyész U. Alexet felbujtóként, előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, B. Karolt előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg, és mindkettejük esetében tizennyolc éves fegyházbüntetésre tett indítványt, amennyiben a vádlottak lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. Az érintettek nem éltek a lehetőséggel, és a bizonyítás lefolytatására tettek indítványt, ugyanakkor mindketten tagadták, hogy közük lenne Döcherék halálához. Turek több órán át sorolta észrevételeit, számos indítványt tett, egyebek mellett poligráfos vizsgálat végzését kérte, amit a nyomozóhatóságok korábban nem láttak indokoltnak.

Azt mondta, Döcher György a legjobb barátja volt, és sokkolta a leszámolás híre. U. Alex kijelentette: nem tudja, mi állhatott a támadás hátterében, ugyanakkor arról is beszélt, hogy Döcherék meggyilkolását szerinte az egykori csallóközi maffia Sátor Lajos vezette csoportja szervezte meg. Sátorékhoz kötik a szlovák nyomozóhatóságok a tíz halálos áldozatot követelő vérengzést is, amelynek célpontjai a rivális csoport, a Pápay-klán vezetői voltak. A Dunaszerdahely központjában, a Fontana bárban elkövetett gyilkosságokat néhány héttel Döcherék halála után követte el három fegyveres.

Döcher György
Döcher György Fotó: Zsaru Magazin

Az ügyben Turek és B. Karol is feltételezett tettesként szerepel, utóbbi már részletes beismerő vallomást tett, U. Alex azonban tagadja, hogy köze lenne a történtekhez. A magyar és a szlovák vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy Döcheréket Sátorék emberei gyilkolták meg, azonban született Turekékkel egyfajta bartermegállapodás, amelynek értelmében ők pedig Pápayékkal végeztek. A magyar és a szlovák hatóságok szerint Turekék harmadik társa Dunaszerdahelyen az az Sz. Árpád volt, aki a Döcher-gyilkosság elkövetésekor sofőrként várta B. Karolt, a férfit azonban már nem lehet kihallgatni, mert időközben autóbalesetben meghalt.

A XV. kerületben, illetve Dunaszerdahelyen elkövetett gyilkosságok közötti összefüggésekről januárban közös sajtótájékoztatón számolt be Budapesten a magyar és a szlovák országos rendőrfőkapitány. A magyarországi nyomozás azt állapította meg, hogy bár Döcher és U. Alex közeli kapcsolatban álltak, elszámolási vita alakult ki közöttük, ez lehetett a gyilkosság indítéka. A vádlott azonban ezt határozottan tagadta. A több mint huszonnégy éve elkövetett leszámolások vizsgálatában sokáig kevés volt az előrelépés, a csallóközi maffia felszámolása, tagjainak letartóztatása viszont rengeteg információval szolgált a magyar és a szlovák nyomozók számára is. A két ügyben nagyjából egy időben indult az újabb, eredményesebb vizsgálat, amelynek alapján 2021. október 8-án Tureket Budapesten, B. Karolt pedig Németországban vették őrizetbe, azóta letartóztatásban vannak. Érdekesség, hogy Szlovákiában ugyan tíz ember meggyilkolásával hozták összefüggésbe őket, ott nem rendeltek el velük szemben semmilyen kényszerintézkedést, szabadlábon védekeznek.

Mivel mindkét vádlott tagadja, hogy részt vett volna a Döcher-gyilkosságban, és tárgyalás megtartását indítványozták, a Fővárosi Törvényszék a jogszabályok értelmében megkezdi az ügyben a bizonyítást, amely januárban várható.

(MTI)