A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. augusztus 4-én épp tartott haza, amikor a település külterületén megállították az egyenruhások.
A rendőrök átvizsgálták a gépkocsit és a sofőr ruházatát, amely során közel 300 gramm kábítószergyanús anyagot találtak. A helyi lakost előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
Az eljárás adatai szerint a férfi 2023 áprilisától az elfogásáig többször is szállított úgynevezett „kristályt” Hajdúhadházra, abból a célból, hogy azt eladja. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2023. augusztus 6-án elrendelt – közölte a rendőrség.
Olyan mohó volt a hajdúhadházi sorozatbetörő, hogy még a felmosóvödröt is ellopta