Kést rántott egy hajdúhadházi férfi a debreceni kocsmában, mert elkapcsolták a zenéjét

Kést rántott egy hajdúhadházi férfi a debreceni kocsmában, mert elkapcsolták a zenéjét

Rendőrség

Egy debreceni kocsmából érkezett bejelentés 2023. június 3-án délután arról, hogy egy férfi dulakodni kezdett három másik vendéggel, majd kést vett elő, és azzal fenyegette vitapartnereit. Egyik haragosának a kezét megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről.

A debreceni nyomozók a kapott személyleírás alapján azonnal az elkövető keresésébe kezdtek, majd hajdúhadházi kollégáik közreműködésével pár órán belül azonosították az 55 éves férfit. Otthonában megtalálták, elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozás adatai szerint közös italozással indult a délután, a kocsma zenegépén egymás után indították a kedvenc slágereket. A gyanúsítotton volt a sor, azonban egyik társa másik muzsikát akart hallgatni. A hajdúhadházi lakos azonnal kést rántott, “ha ezt be mered rakni elvágom a torkod” felszólítással. Az ivócimborák megpróbálták elvenni tőle a pengét, azonban a dühöngő férfi nem hagyta magát, egyikőjük kezét megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről.

Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, erős ittasságával magyarázta tettét.

A nyomozók a kést lefoglalták, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indítottak büntetőeljárást – közölte a rendőrség.