Három a magyar a helyzet: egy a válság, kettő a vész

Európa Ország Rendőrség Világ

Szeptember elejéig meghosszabbítaná a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, így továbbra is háromféle rendkívüli helyzet lenne érvényben egyszerre: az ukrajnai háború és az energiaválság miatti veszélyhelyzet, valamint a bevándorlási válsághelyzet.

Fél évvel, szeptember 7-ig meghosszabbítaná az Orbán-kabinet a március elején lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – derült ki egy, a kormány honlapjára feltöltött kormányrendelet-tervezetből, amit a hvg.hu szúrt ki. A tervezet indoklása szerint azért, mert az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének tájékoztatása alapján a hosszabbítás indokolt, mivel továbbra is fennállnak az elrendelés feltételei.

A hosszabbítást a kormány a „fokozódó migrációs nyomással” szokta indokolni. A rendőrség friss statisztikái most azt mutatják, hogy az év eleje óta összesen heti 2000–2600 körül alakul. Ez a friss szám amúgy éppen nem emelkedést mutat, mivel ha a 2022-es adatokat nézzük, akkor ez az összesített adat decemberben végig magasabb volt, heti 2900–4000 körüli, novemberben jellemzően heti 5000 körüli, a csúcs pedig október második felében volt heti 11 ezer feletti értékekkel.

A számokkal érdemes óvatosan bánni. – Elképzelhető, hogy az IBH-kapuhoz (ideiglenes biztonsági határzár) egy nap többször is visszakísérnek valakit, a megakadályozott határátlépések száma pedig végképp csalóka lehet, hiszen ez a kifejezés annyit jelent, hogy a katonák és rendőrök „elriasztják” a határkerítés túloldaláról átjutni próbálkozót, vagyis extrém esetben akár óránként is rákiabálhatnak ugyanarra az emberre, hogy menjen onnan, így pedig egy ember lehet akár tucatnyi „eset” is ebben a statisztikában – írja a portál.

Mindegy is, a kabinet a 2015 ősze óta hosszabbítgatja a válsághelyzetet.

Mióta ugyanis a 2015-ös menekültválság csúcsán kitalált jogintézménynek a törvényben felsorolt számait az élet nem tudta produkálni, a kormány már a jogszabály más gumiparagrafusaira hivatkozva hosszabbít.

A bevándorlás miatti, most meghosszabbítani tervezett helyzet válsághelyzet, ami nem keverendő össze a veszélyhelyzettel, amiből kettő is hatályban van: az ukrajnai háború miatti és az elszálló energiaárak miatt elrendelt energia-veszélyhelyzet.

A rendeleti kormányzás fenntartását teszi lehetővé a júniusig érvényben lévő háborús veszélyhelyzet, amelynek kihirdetéséről tavaly első ülésén döntött az új kormány. Az energia-veszélyhelyzet már egy, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva kreált újabb speciális időszak, aminek gyakorlati jelentősége már nem volt, viszont alakíthattak rá egy külön operatív törzset.

Nyitóképen: Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt