Elfogták a belvárosi betörőt Szegeden

Rendőrség

A szegedi rendőrök elfogtak egy 55 éves férfit, aki Szegeden betört egy ingatlanba, és onnan különböző értékeket tulajdonított el.

A rendőrségre 2021. szeptember 12-én az éjjeli órákban érkezett bejelentés, hogy a Jósika utcában ismeretlenek egy társasház zárt függőfolyosójának ablakát befeszítették, majd onnan készpénzt, túrakerékpárt és alkoholt vittek el, mintegy negyedmillió forint értékben.

Az elvégzett adatgyűjtés eredményeként, rövid időn belül látókörbe került egy helybeli férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták, akit gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek, majd kezdeményezték letartóztatását az illetékes ügyészségen.

A rendőrök az ellopott kerékpárt a gyanúsítottól lefoglalták, és azt visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi ellen dolog elleni erőszakkal, kisebb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.