Letartóztatásban kábítószer-kereskedelem miatt egy pénzügyőr és társa

Rendőrség

 A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség sikeres bűnügyi akciót követően gyanúsítottként hallgatta ki a pénzügyőrt és társát.

Az ügyben a nyomozó ügyészség hétfőn tíz helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket – amelyekben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság, a Bajai, valamint a Szekszárdi Rendőrkapitányság is közreműködött, – közel ötven fő részvételével.

A gyanúsítás szerint egy pénzügyőr törzszászlós 2020 decemberétől kábítószerrel, köztük kokainnal kereskedett, amelyet adagonként 25.000 forintért értékesített.

A 42 éves férfi a kábítószert 2021. január 31-ig egy fiatal nő lakásán tartotta, majd azt egy 59 éves ismerőséhez vitte, aki részt vett a kábítószer terjesztésében is.

A pénzügyőr lakásán tartott kutatás során több olyan bűnjel került elő, amelyek gyorstesztje kábítószer (marihuána, kokain, metadon vagy ketamin) tartalomra utalt. A kutatás során a kábítószer kereskedelem és fogyasztás kellékei – köztük kiporciózott pakettek, mérlegek, csomagolóanyagok és feljegyzések – is nagy számban kerültek lefoglalásra.

Az ügyészség az elvégzett kutatásokat és lefoglalásokat követően a kábítószer-kereskedelem bűntette megalapozott gyanúját közölte az őrizetben lévő pénzügyőrrel és a kábítószer kereskedelemben részt vevő társával.

Az ügyben eddig három személy gyanúsítotti kihallgatására került sor.

A bíróság egyetértve a nyomozó ügyészség indítványával, elrendelte a hivatásos állományú NAV-os és a kábítószer kereskedelemben részt vevő férfi letartóztatását.

A kábítószer-kereskedelem bűntette két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény.