Figyelmetlenségből lehajtott az útról – halálos balesetet okozott

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2019 novemberében okozott halálos közúti balesetet Szentes közelében, egy mellékúton.

A vádirat szerint a vádlott 2019. november 5-én, a kora délutáni órákban haladt a közeli hulladékudvartól Szentes irányába az általa vezetett személygépkocsival és az ahhoz csatolt utánfutóval. Az utasaként szállított nő menet közben ki akarta fizetni a vádlottnak a fémhulladék elszállításának díját. A férfi ez ellen tiltakozott, de a sértett az összeget a sebességváltó mellé tette.

A vádlott emiatt lenézett, és a pénzért nyúlt, eközben azonban figyelmetlenségből jobbra húzta a kormányt, így lehajtott az útról, és fékezés nélkül egy fának ütközött. A balesetben a vádlott is súlyosan megsérült, biztonsági övet nem használó utasa azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vádlott a közlekedése során megszegte azt a szabályt, mely szerint a járművel az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. A baleset halálos kimenetelében a sértett is közrehatott azáltal, hogy magát nem csatolta be.

A járási ügyészség a vádlottal szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

A vádlott bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük