Közel két órán át bénította meg a villamosközlekedést

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az önkormányzati képviselővel szemben, aki tavaly márciusban közösségi oldalán hívta fel olvasóit a szegedi tömegközlekedés megbénítására.

A vádirat szerint a férfi 2020. március 16. napján, a közösségi oldalán több posztot tett közzé, melyekben a járványhelyzetben megkérdőjelezte a szegedi tömegközlekedés biztonságosságát. Ezt követően egy felhívást intézett az olvasóihoz, hogy „Állítsuk le a tömegközlekedést Szegeden” címmel, illetve posztot is tett közzé azzal a tartalommal, hogy a célja határozatlan időre a veszélyhelyzet miatt a tömegközlekedés azonnali hatállyal történő felfüggesztése.

A felhívásnak megfelelően a vádlott 2020. március 18. napján, délután negyed kettőkor egy személygépkocsival Szegeden, a Tisza Lajos krt. és Kossuth L. sgt. kereszteződésében a villamossíneken megállt, akadályozva így 5 villamosjárat közlekedését is. A vádlott ezt követően az autóból kiszállt és a maszkban, bőrkesztyűt viselve azt közölte a helyszínre érkező rendőrökkel, hogy azért áll ott az autóval, mert az nem indul. Miután a rendőrök segítségüket ajánlották fel, a vádlott közölte velük, hogy az autó onnan nem fognak elmozdulni, továbbá az ő érdekükben is cselekszik, mert a koronavírus a tömegközlekedésen terjed a legjobban. A rendőrök a vádlottat többször is eredménytelenül szólították fel, hogy az autóval a kereszteződést hagyja el, mert ezzel nemcsak a tömegközlekedést, hanem a közúti járműforgalmat is akadályozza. Mivel a vádlott a felszólításoknak nem tett eleget és többször is megpróbálta magát a rendőri intézkedés alól kivonni, vele szemben a rendőrök 15 órakor kényszerítő eszközt alkalmaztak.

A vádlott a magatartásával több villamosvonal 19 járművének 64 menetét blokkolta, és a nyári szüneti menetrend ellenére is több, mint 3500 utas közlekedését akadályozta meg mintegy 108 perces időtartamban. A vádlott által létesített forgalmi akadály miatt csak az érintett útkereszteződés négy ágán 11 villamos várakozott. A forgalmi akadály végül azzal szűnt meg, hogy a vádlott egy ismerőse a gépkocsiba beülve a helyszínről elhajtott, míg a normál menetrendi közlekedés 16 órára állt helyre.

A vádlott cselekményével Szeged frekventált közlekedési csomópontjában jelentős forgalmi zavart okozott, és a buszpótlók forgalomba állítása miatt mintegy 580 ezer forint kára is keletkezett a helyi közlekedési társaságnak.

A járási ügyészség a vádlottat közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettével vádolja. Vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük