Fegyházbüntetésre ítélték a nevelt fiát szexuálisan zaklató görbeházi férfit

Rendőrség

A Debreceni Törvényszék nem jogerősen 7 év 6 hónap fegyházbüntetéssel sújtott kedden egy férfit, aki több alkalommal szexuálisan zaklatta 9 éves nevelt fiát Görbeházán, 2012 nyarán – közölte Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.

Sz. Csabát tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt ítélték el.

Tatár Tímea hozzátette: a gyerek anyja, a másodrendű vádlott B. Tamás Zoltánné kiskorú veszélyeztetése miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetést kapott.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak 2012 júliusától éltek együtt Görbeházán, és velük lakott az asszony akkor 9 éves gyereke. A kisfiú a tizedik gyermeke volt a nőnek. Súlyos alkoholproblémái miatt azonban az első házasságából született hat gyermeke átmeneti nevelésbe, a második kapcsolatából származó három gyermeke pedig az apához került.
A kisfiú 2010 őszén kezdte az első osztályt, és kezdettől fogva beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli problémákkal küzdött. A gyermekjóléti szolgálat 2010 augusztusától alapellátásban gondozta, 2010 őszén pedig elrendelte védelembe vételét. A családgondozót azonban az anya nem engedte be a házba.

A gyermek folyamatosan elhanyagoltan, ápolatlanul járt iskolába, sovány, alultáplált volt. Anyja többször is ittasan ment érte, máskor ottfelejtette és a tanítók vitték haza. Nem törődött vele, nem segített a tanulásban és rendszeresen enni sem adott a kisfiúnak. Az anya gyakran váltogatta partnereit, ilyenkor a kisfiút kizárták a házból, ezért késő este az utcán lődörgött egyedül.

Az asszony 2012 nyarán lépett élettársi kapcsolatra az elsőrendű vádlottal. Sz. Csaba a nyári szünet idején többször szexuálisan molesztálta a gyermeket, és megfenyegette, hogy el ne merje mondani senkinek. A fiú félt nevelőapjától, aki többször bántalmazta – a többi között egy karóval -, így senkinek nem szólt a történtekről.

Az önkormányzat októberben kiemelte a gyermeket a családból és nevelőszülőknél helyezte el. Náluk derült fény a szexuális erőszakra, majd a gyermek egy pszichológusnak is beszámolt a történtekről. A gyámhivatal ezután tett feljelentést.

Mocsáry Eszter tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: a gyermek az igazságügyi pszichológus szakértőnek is részletesen elmondta, mi mindent tett vele nevelőapja a szexuális erőszak során. A gyermeknek a rossz élmények maradandó lelki sérüléseket okoztak.

Hozzátette, a nevelőapa mint közvetlen hozzátartozó élt vissza helyzetével, a gyermek függőségével és kiszolgáltatottságával, a 9 éves kisfiú pedig “könnyű préda lehetett számára”, kisebb fenyegetés is elég volt arra, hogy megtörje az ellenállását. Az anya nem biztosította a gyermek számára a testi, lelki, erkölcsi, értelmi fejlődéséhez szükséges körülményeket: a kisfiú külsérelmi nyomokkal, súlyosan alultáplált állapotban került a nevelőszülőkhöz, 9 évesen még nem tudott olvasni, a betűket sem volt képes felismerni teljesen – ismertette a bíró.

A Debreceni Törvényszék ítéletében az anyától megvonta a szülői felügyeleti jogot is, de nemcsak a sértett, hanem másik három, 18 év alatti gyermeke esetében is, akik már régóta vér szerinti édesapjukkal élnek. Azt, hogy a gyermeknek maradandó lelki károsodást okoztak, mindkét vádlott esetében súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítást kért, az elsőrendű vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért, a másodrendű vádlott enyhítésért fellebbezett. Az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatásának fenntartásáról szóló végzést ugyanakkor mindenki tudomásul vette.