Elektromos kerékpár

Elfogták a cserbenhagyó kerékpárost

Rendőrség

 
A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 7-én kora délután a 471. számú főút melletti bicikliúton egy férfi elektromos kerékpárjával közlekedett Debrecen felől Hajdúsámson irányába. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot egy másik kerékpáros mellett, emiatt összeütköztek.

Az elektromos kerékpárral közlekedő a helyszínen kis időre megállt, azonban nem segített az 57 éves debreceni lakosnak, aki az ütközés következtében megsérült. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol megkezdték az adatgyűjtést, tanúkutatást és a beszerzett információk alapján azonosították az 55 éves V. Sándort, akit otthonában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a debreceni lakost gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.