Négy napon át, több mint tíz helyszínen több mint kétszáz programot kínál az idén ötvenöt éves Szegedi Ifjúsági Napok, köztük négy nemzetközi sztárt és közel százkilencven hazai koncertet.
A Coca-Cola SZIN, mint minden évben, idén is több világsztár vendéget is meghívott a Tisza-parti buliba. Idén januárban tért vissza Rita Ora, a harmadik albuma beharangozó kislemezével és július 14-én érkezett meg a nagy korong, így biztosan több dal felcsendül majd róla élőben augusztus 26-án, az énekesnő koncertjén Szegeden, a SZIN-en. Hatalmas sikerrel robbant be a nemzetközi zenei életbe 2016-ban a Lukas Graham zenekar, a csapat szintén egy vadiúj hanganyaggal érkezik, amit szintén a SZIN közönsége hallhat itthon először élőben. Itt lesz továbbá Alok, egy igazi szupersztár, aki a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, és Szegedre tart Timmy Trumpet is, ő jelenleg a 8. a világ legjobb Dj-it rangsoroló listán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A magyar felhozatalban pedig ott van a hazai élvonal színe-java, – sok más mellett – Majka, Azahriah, a Halott Pénz, Krúbi, a Carson Coma, a Quimby, a Wellhello, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Budapest Bár, a Bëlga, Dzsúdló, Beton.Hofi, Lil Frakk x 6363, Pogány Induló x Ótvar Pestis, de fellép a Parno Graszt, a Söndörgő, Szabó Balázs Bandája, valamint feltörekvő tehetségek sora, csak győzzük befogadni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A SZIN rekordlátogatottságra számít, a bérletek már napokkal ezelőtt elfogytak, napijegyekből még akad, de péntekre már az is elfogyott. Szerdán kinyitott a Coca-Cola SZIN.
(SZIN)