Donáth Anna visszatért

Újra Donáth Anna a Momentum elnöke

Ország

Donáth Anna európai parlamenti (EP-) képviselő visszatér a Momentum elnöki posztjára – közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint Gelencsér Ferenc, aki lemondott a Momentum elnöki tisztségéről, másfél évvel ezelőtt vállalta el a posztot és azt tekintette feladatának, hogy egyben tartsa a pártot, amíg Donáth Anna gyermeke születése után újra készen nem áll a vezetésre. Úgy fogalmaztak: ma eljutottak erre a pontra.

Gelencsér Ferenc arra kérte Donáth Annát, hogy egy hivatalos tisztújítási folyamatot követően, a párt küldöttgyűlésének támogatásával vegye át a párt vezetését és álljon fel egy új elnökség. Gelencsér Ferenc pedig továbbra is segíti a Momentumot, ahogyan azt 2016 óta teszi.
Idézték a közleményben Donáth Annát, aki úgy fogalmazott, hogy meg kell újítani az ellenzéket, ezért tér vissza a Momentum elnökének.

A legtöbb ellenzéki párt ugyanis nem alternatívát kínál, hanem még rá is licitál a Fideszre

– közölte.

Donáth Anna: a kormányváltáshoz le kell váltanunk az ellenzéket

Az EP-képviselő szerint szükség van egy erős liberális pártra, amely nem fárasztja populista ígéretekkel a választóit, és amely nem a 2010 előtti világ politikusaival akar örökbérletet az ellenzéki oldalon.

A tájékoztatás szerint Donáth Anna a párt legnépszerűbb politikusaiból álló elnökségi csapattal szeretne visszatérni: Orosz Anna, Hajnal Miklós, Bedő Dávid, Tompos Márton országgyűlési képviselőkkel, Soproni Tamással, a főváros VI. kerületének polgármesterével és a jelenlegi alelnök Cseh Katalin EP-képviselővel.

A Momentum vezetőségéből kiszáll Kele János korábbi fociblogger, közgazdász: