Forrnak az indulatok: halálos baleset áldozatát fotózta és osztotta meg egy fideszes képviselő

Ország

Botrányt kavart pénteki akciójával Turcsány László, a Fidesz salgótarjáni önkormányzati frakciójának vezetője – vette észre az Azonnali.

A politikus jó ötletnek tartotta egy salgótarjáni halálos baleset után lefotózni az elhunyt fiatal lányt, és kitakarás nélkül közzétenni a képet. Az ittas gázoló elmenekült a helyszínről, majd később elfogták, de nem csak ellene irányult lincshangulat.

A fideszes képviselő a nagy felháborodást követően  viszonylag hamar törölte a posztját, de bejegyzésről képernyőmentést készítettek, immár a holttest kitakarásával.

Turcsány egy rövid posztban bocsánatot kért a képekért a gyászoló családtól, egyben bejelentette, hogy visszaadja önkormányzati képviselői mandátumát. Majd törölte a posztot, és szombat reggel újabb bejegyzést tett ki a Facebookra, ebben újra bocsánatot kért a kegyeletsértő képekért,

tettét azzal magyarázta, hogy segíteni akart, hátha valaki a képek alapján felismeri az áldozatot.

Később ezt a bejegyzést is törölte, és a képviselő teljesen eltűnt a Facebookról.

Turcsány László azóta nyilatkozott az Indexnek, nekik azt mondta, hétfőn döntenek a mandátuma sorsáról, de a frakcióvezetőségről biztosan lemond.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.