Csík János

Kilép a Csík Zenekarból Csík János

Kultúra

A Csík Zenekar most korszakhatárhoz ért. A zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János, úgy döntött, hogy a rendszerszintű együtt muzsikálásban 2025-től már nem vesz részt – áll a Csík Zenekar közleményében, amelyet hivatalos honlapjukon osztottak meg. 

Csaknem harminchat éve alakult meg Magyarország egyik legnépszerűbb együttese, amely egyedülállóan komplex módon képviseli az autentikus népzenét, a népzene-feldolgozásokat, valamint a népzenével átitatott popzenét a magyar koncertpalettán. Azonban a Csík Zenekar most korszakhatárhoz ért. A zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János, úgy döntött, hogy a rendszerszintű együtt muzsikálásban 2025-től már nem vesz részt.

A hátralépésről szóló döntést Csík János maga hozta meg. Eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg. Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát, az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár – írja a zenekar által kiadott közlemény.

A zenekar tagjai – miközben hálásak Csík János harminchat éven át tartó lendületéért és jelenlétéért – igazi barátként, szomorúan, de tudomásul vették ezt a döntést. Fájó szívvel, de épp azért tudják elengedni Jánost, mert szeretik őt és megértik a döntését.

“Ha a jövőbe tekintünk, egészen biztosak vagyunk abban, hogy a Csík Zenekar megmarad Csík Zenekarnak: azt a hagyományt viszi tovább, amelyet megteremtett és képviselt. Hónapok óta velünk próbál és játszik Gál Tibor barátunk, akiben megtaláltuk azt a friss erőt és dinamizmust, amely prímássá és énekessé tehet valakit. Tibor korábban a Felszállott a páva műsorában Az év legjobb férfihangja díját kapta, később pedig a Sarjú Bandával lépett fel. Tibor elképesztően gyorsan tanul, fiatal kora ellenére olyan tapasztalt és virtuóz muzsikusnak mutatja magát, akiben bízni tud a zenekar és – Szabó Attila mellett – szívesen fogadja el prímásának is” – osztották meg közleményükben.

A változásról a zenekar tagjai egyesével is elmondták véleményüket, amelyek ide kattintva olvashatók.

(csikzenekar.hu)

Fotó: Csík Zenekar hivatalos Facebook-oldala/Révész Gábor