Kazinczy-verseny Debrecenben

Kultúra

A Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny város és város környéki versenyét február 14-én, kedden, 8.30-tól szervezikmeg az általános iskolák 5-6. (11-12 éves korcsoport) és a 7- 8. (13-14 éves korcsoport) osztályos tanulói számára a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában (Jerikó u. 17-19.).

Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A verseny anyaga:
A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.)

A versenyzők teljesítményének értékelésekor ─ mind az iskolai, mind a további fordulókon ─ a következő szempontok figyelembevételét kérik: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.