Akastélyok állami átadási programja keretében, Lázár János által meghirdetett pályázaton a hódmezővásárhelyi önkormányzat is sikerrel járt, így Márki-Zay Péter vezette testület veheti át a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását.
Lázár János építési és közlekedési miniszter péntek este jelentette be, hogy a nyolc meghirdetett kastélyra összesen 22 pályázat érkezett. Az első körben négy kastély talált új gazdára: magántőke és önkormányzatok is vállalták, hogy fenntartják és fejlesztik az épületeket – írja a 444.hu.
A nyertesek között van a hódmezővásárhelyi önkormányzat is, amely a szabadkígyósi Wenckheim-kastély üzemeltetését veszi át.
Márki-Zay Péter polgármester tavaly októberben azzal indokolta a pályázat benyújtását, hogy meg kívánják akadályozni „egy újabb magyar kastély eltulajdonítását”. Lázár János most külön köszönetet mondott „a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagylelkűségéért”, hiszen a helyi adófizetők saját forrásaikból tartják fenn a kígyósi kastélyt.
Márki-Zay korábban azt mondta, nem fognak eladósodni, „mert okosabbak vagyunk és nem lopunk”, illetve azt, hogy ennél jobb beruházást jelenleg nem tud elképzelni az önkormányzat számára, gazdasági szempontból is jó döntés a kastély örökbefogadása.
A kormány a kastélyok átadásától azt várja, hogy külső források bevonásával, ingatlanok örökbefogadásával újulhat meg a kulturális és építészeti örökség. Ez volt az a törvény, amit 2023 végén Novák Katalin nem akart aláírni, inkább továbbküldte az Alkotmánybíróságnak, mire Lázár János azt mondta, gyávaság és régi kommunista reflexek vannak a köztársasági elnök döntése mögött. Mivel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a törvény egyes részeit, a javított verziót csak tavaly június közepén fogadta el a parlament. Ugyanakkor az új változat is lehetővé teszi, hogy ingyenes átadással magánjogi szereplők felújított, értékes ingatlanokhoz jussanak.