Kecsmár Zsuzsa. Szeged. Vállalkozó.

Mutatjuk, kik részesülnek idén elismerésben Szegeden

Helyi hírek

Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a szegedi közgyűlés 96,9 milliárd forintos nettó főösszeggel pénteki ülésén elfogadta az önkormányzat költségvetését. Emellett a nyílt ülést követően, zárt ülésen arról is döntöttek, hogy ki részesül Szeged napján a városi elismerésekből vagyis, hogy ki lesz idén Szeged díszpolgára, hogy kik lesznek Pro urbe-díjasok, és kik kapnak majd Szegedért emlékérmet. Ezen felül az is eldőlt, hogy kiknek ítélik oda idén a Szeged sportolója és a Szeged sportjáért díjakat

Elismerések 2025-ben:

  • Díszpolgári címet vehet át Vajda Júlia, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.
  • Pro Urbe díjas Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója és Mészáros Zsolt, a Béke Utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgatója.
  • Szegedért Emlékéremmel Hajós Tibor építészmérnököt, Mátó Sándor hidászmérnököt és Kecsmár Zsuzsát, az Antavo Loyalty Cloud társalapítóját és stratégiai vezetőjét ismerik el.
  • Szeged sportolója idén a Szegedi Vízisport Egyesület kenusa, Kiss Ágnes, és a Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidő SE parasportlövője, Rescsik Csaba.
  • Szeged sportjáért díjjal Fürdök Gábor, a Szegedi Vízisport Egyesület kenu szakedzője, valamint Kiss Gábor, az SZTE JGYPK TSTI nyugalmazott főiskolai docensének munkáját ismerték el.

(szeged.hu)

Fotó: eco.u-szeged.hu