Tüdődaganatos páciensnek szánt beavatkozáson esett át a szegedi egyetem klinikáján egy visszérproblémával küzdő férfi – számolt be az RTL híradója.
Egy 77 éves mezőtúri férfinek érfestést javasoltak a visszeres lába miatt. A beavatkozás reggelén az orvosok előbb egy másik tüdődaganatos beteggel foglalkoztak, azonban hamarosan jött egy betegszállító. A férfi jelezte a vizsgálóban, hogy érfestésre jött, de csak annyit mondtak neki, hogy feküdjön az asztalra.
Aztán jött egy orvos, aki nagyjából 40 perc után szólt hozzá. Mikor végeztek, kiderült, hogy a tüdődaganatos betegnek szánt beavatkozást végezték el rajta. Elnézést kértek és megcsinálták az érfestést is – számolt be az RTL Híradó.
A történtekről jegyzőkönyvet írtak, amelyben az szerepel:
Mai napon beszólítottuk a haemoport beültetésre várakozó beteget, helyette azonban az egyik pelveo-femoralis vizsgálatra váró beteg állt fel, és jött be a vizsgáló helyiségébe. Személyazonosságát nem ellenőriztük még egyszer abban a hiszemben, hogy a megfelelő beteget látjuk el. A beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozott.
A klinika vezetője szintén elnézést kért, majd elmondta, ő nem tehet a történtekről.
A férfi ügyvédet fogadott.