A BBQ félegyházi királya Texasba utazik

Helyi hírek

Mindössze két SCA nemzetközi versenyen vett részt, máris kijutott a Texasban megrendezendő világbajnokságra a kiskunfélegyházi Nagy Tamás, aki szakácsként vált hobbija, vagyis a BBQ-zás szerelmesévé. A sikert az omlós, különleges fűszerezésű csirkeszárny hozta meg számára.

– A főzés iránti szeretetem régre nyúlik vissza, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy szakács lettem, de a BBQ-zás iránti szeretet az valami más, erősebb, komolyabb, azt hiszem, mondhatom, hogy szenvedély, szerelem, egy olyan dolog, ami feltölt, és egyben kikapcsol. Kiélhetem benne a kreativitásom és a főzés iránti szeretetem egyaránt – kezdte gondolatait Nagy Tamás, aki körülbelül öt évvel ezelőtt ismerkedett meg a BBQ-zással.

Egy cikk keltette fel benne az érdeklődést.

– Először egy cikk volt az, ami nagyon megfogott, minek után elkezdtem mélyebben beleásni magam magába a BBQ technikába. Pár hónapra rá meg is vettem az első sütőmet, ami egy töltény smoker volt. Azóta már persze bővült a repertoár ugyanis ezt követően igazán magával ragadott az egész a gyakorlatban is, minek köszönhetően az elmúlt években a hivatásom által, a hobbim azaz BBQ szerelmese lettem – mondta.

Tamás ugyanis szakácsként dolgozik Félegyházán, és, ami igazán megfogta az az eljárás, amivel az étel készül és az ízek, amilyenné az ételek válnak általa.

– A füst által az ízek harmóniája minden egyes ételben sokkal különlegesebb lesz. Bármit el lehet készíteni egy jó sütőben, egy egész menüt is akár, a levestől kezdve egészen a desszertig. De, ami a legjobban tetszik benne, hogy ha BBQ-zom, akkor elfelejtem gondjaimat, csak a hővel, a füsttel meg az elkészítendő étellel foglalkozom – emelte ki.

A kiskunfélegyházi Libafesztiválon mérettette meg magát először.

– Az első versenyen, amelyen indultam az a kiskunfélegyházi Libafesztivál volt és, elég jól sikerült. Majd ennek a sikernek köszönhetően aztán az ezt követő összes évben elindultam ezen a versenyen, és jó eredményekkel is zártam. Aztán idén szeptemberben megláttam egy Facebookon meghirdetett SCA versenyt (Steak Cookoff Association), amit Tarjányi András, a BanBQ-Team alapítója szervezett Tiszaalpáron és, amelyen úgy döntöttem, hogy én is indulok, méghozzá Kiegészítő kategóriában. Kicsit tartottam ugyan tőle, mert láttam, hogy a Hamburger kategóriába, ami a Kiegészítő kategória része volt olyan emberek jelentkeztek, akiket régóta követek a közösségi oldalakon. Ők tulajdonképpen Magyarország Steak és BBQ meghatározó alakjai. A versenyen aztán sikerül Hamburger kategóriában elnyernem a 2.helyet, 1,1 ponttal lemaradva az első helyről (aki első lett, az az idén nyerte meg Magyarország Év Hamburgere címet). Ezután jelentkeztem a következő versenyre, ami szintén Tiszaalpáron volt Andrásék szervezésében. Itt is a Kiegészítő kategóriában indultam, csak most a Taco, Csirkeszárny és Bármi dióval kategóriát céloztam meg. A Taco kategóriában 11., a Bármi dióval kategóriában 3.helyen, a Csirkeszárny kategóriában pedig sikerült az 1. helyet végeznem, amivel megkaptam álmaim meghívóját Texasba, a Forte Worth-ba az SCA világbajnokságra. Mindig is szerettem volna kijutni egyszer Amerikába, és az, hogy egy ilyen komoly verseny megnyerésével sikerül, az eszméletlen jó érzés. A két, Tiszaalpáron megrendezett verseny után, ezekkel az eredményekkel a Magyar SCA bajnokság 3. helyezettje lettem, ami nagy örömmel tölt el – ismertette Tamás.

Nagy Tamás. Texas. SCA. Főzés.
Nagy Tamás

A fustosnyul.hu az SCA bajnokság legfontosabb tudnivalóit a következőképp írja le:

A nemzetközi Steak Cookoff Association (SCA) célja a versenyszerű steaksütés, avagy a “Steak Cookoff” sportágának építése. Az SCA mind a versenycsapatoknak, mind a rendezvényszervezőknek segítséget nyújt egységes és érthető szabályok biztosításával az egyenlő versenyfeltételek megvalósításában. Minden résztvevő szeret tisztában lenni a szabályokkal, tudni, hogy becsületes elbírálásra számíthat, a nyeremények garantáltak és, hogy egyenlő esélyekkel indul a győzelemért. Ezen feltételeket biztosítja minden, az SCA által hitelesített versenyen az SCA kirendelt képviselője, azaz az “SCA Rep”. Az “SCA Rep” képzett a nemzetközi steaksütési szabályok ismeretében, felügyeli a bírálás folyamatát és képviseli a résztvevők érdekeit a verseny végéig.

Az SCA-t egyébként 2013 végén Brett Gallaway és Ken Phillips alapította. Akkoriban, még csak 9 Steak Cookoff volt az Egyesült Államokban. 2014-ben az SCA 19 eseményt hitelesített, 2015-ben már 47 eseményt Európában és Kanadában egyaránt. 2016-ban 87, 2017-ben 116 eseményt hitelesített az Egyesült Államokban, Japánban, Kanadában, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztráliában. A 2018-as év 180 rendezvényt hozott, immár Ausztriában, Olaszországban, Mexikóban, Svájcban, a Karibi-térségben és Új-Zélandon is. 2022 -ben SCA események száma töretlenül nőtt világszinten. 500 Amerikai és több mint 100 hivatalos esemény volt Amerikán kívül: Mexikó, Kanada, Belgium, Németország, Svájc, Olaszország, Ausztria, Ausztrália, Magyarország, Észak-Afrika, Írország, Brazilia, az Egyesült Királyság, Japán, Észak-Korea, a Bahamák, Hollandia és Új-Zéland területén.

Minden versenyesztendő január 1-jén kezdődik és december 31-én zárul. Ez idő alatt, minden versenyen, minden kategóriában, az első 10 versenyzőt jutalmazzák Golden Ticket-tel. Ám ezt csak SCA tagok kaphatják meg, a Golden-Ticket ugyanis egy meghívó, mellyel a versenyző meghívást kap az SCA világbajnokságra Fort Worth-be. Ezt minden bajnoki év lezárta után, a következő év márciusában rendezik meg. A világ minden tájáról érkeznek ide versenyzők, több mint 500-an mérik össze tudásukat és küzdenek a világbajnoki címekért és a velük járó pénzjutalmakért. A Steak világbajnok 10.000 dollárt, az Ancillary 3.000 dollárt kap. A verseny előtt, egy hatalmas gála vacsorán találkozik az összes versenyző, Repek és bírák. Itt külön köszöntik a bajnokságok legjobbjait minden államból és országból.

Még néhány hónap és Tamás Amerikába utazik.

A következő világbajnokságra, amelyen a kiskunfélegyházi Nagy Tamás is részt vesz, 2025. március 13-a és 16-a között kerül sor Texasban.

– Már most sok-sok tesztsütéssel próbalok készülni a versenyre, pont úgy, mint ahogy a tiszaalpári versenyre is készültem. A családom tagjai mondták is, hogy most egy ideig, ha nem muszáj, ne együnk csirkeszárnyat, mert egy kicsit ráuntak. Igyekszem majd jövő márciusban beleadni apait, anyait, és remélem, hogy legalább az első 100 versenyző között végezhetek majd – mondta.

Ám sajnos a versenyen való részvétel nem olcsó mulatság.

– Ahhoz, hogy eljussak Texasba, támogatókra lenne szükségem, ugyanis a kiutazás és a versenyen való részvétel sem egy olcsó mulatság. Így aztán azt remélem, hogy azok között, akik ezt a cikket olvassák, lesz olyan, aki támogat majd az álmom megvalósításában. Mindenképp szeretnék tapasztalatot szerezni, és fejlődni, a hosszútávú céljaim között ugyanis két komolyabb befektetés is szerepel. Az egyik egy büfékocsi megvásárlása, amellyel az országot szeretném járni, a másik pedig egy BBQ-étterem megnyitása Kiskunfélegyházán – osztotta meg zárásképp Tamás.

Aki támogatná a kétgyermekes családapa álmának megvalósítását az megteheti a következő számlaszámon: 1177332202158460

Nagy Tamás elérhetősége: 06-70/251-7936.

Pósa Tamara

Fotó: A Hegedüs Photography, Nagy Tamás