Elkezdődött a Földmíves és Sárkány utca újabb szakaszának felújítása. A fejlesztés során megújul a Földmíves utca, a Mátyás tér és a Nyíl utca között, valamint a Sárkány utca, a Szécsi utca és a Vadkerti tér között.
Tavaly ősszel a Nyíl és a Szécsi utca közötti részen 325 méteren cseréltek aszfaltot, szegélyeket pedig 85 méteren. Most ennek a résznek a két végén, a Mátyás tértől, a Vadkerti térig újítják fel a burkolatot 210 millió forint önkormányzati forrásból.
A kivitelező a közbeszerzési pályázaton nyertes Stravaco Construct Zrt., akinek december végéig kell elvégezni a munkát összesen 700 méteren. Előbb a szegélyeket cserélik, majd időjárástól függően marni és aszfaltozni kezdenek.
A munkálatok idejére korlátozzák a forgalmat az érintett útszakaszon, ami azt jelenti, hogy félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani, váltakozva. A buszközlekedés változatlan marad. Az átmenő forgalom számára a Tompai kapu út–Szabadkai út, illetve a Hattyas sor felé javasolt a kerülés.
A környékben élőket a kivitelező és az önkormányzat is tájékoztatta szórólapon.
(Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleménye)
Fotó: Frank Yvette