Szeged, önkormányzat, rászoruló családok, tűzifa, Szekeres utca, szociális tűzifa, fűtés

Tűzifaosztás Szegeden: a szociális bizottság idén 824 kérelmezőt támogatott

Helyi hírek

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014 óta, immár tizenegyedik éve biztosít tűzifát a rászoruló családoknak saját forrásból. Szeged szolidáris város, és a segítségre nagy szükség van, hiszen az ország megélhetési válsággal küzd, miközben Európa egyik legmagasabb inflációja sújtja az embereket.

Az önkormányzat idén minden eddiginél nagyobb, összesen 2 milliárd forintos támogatást nyújt szociális segély formájában a rászoruló tízezer szegedi lakos számára. Szeptember végéig lehet igényelni karácsonyi élelmiszercsomagot az önkormányzattól, és idén is támogatja a nyugdíjasokat: a tavalyi 15 ezer forint helyett fejenként 20 ezer forintot biztosít.

Az idei szociális tűzifaosztással kapcsolatban Ménesi Imre, a szociális bizottság elnöke elmondta, hogy a kérelmek elbírálásánál a szociális rászorultságot vették figyelembe. Feltétel volt, hogy az igénylő tűzifával fűtsön, és az önkormányzattól tavaly vagy idén települési támogatásban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesüljön, vagy valamilyen szociális vagy gyermekjóléti alapellátásban vegyen részt, esetleg a dorozsmai vagy móravárosi szegregátumban éljen.

A szociális bizottság idén minden eddiginél több, 824 kérelmezőt támogatott, ami növekedést jelent a tavalyi 738-hoz képest. Móravárosban 46 kérelmező kap ellátást. Egy háztartás egy zsák hasított tűzifát kap a környezetgazdálkodás Városgazda utcai telepéről november végéig, amely mennyiség nagyjából 1 erdészeti köbméternek felel meg. A faanyag közterületeken végzett fakivágásokból és fanyesésekből származik. A feldolgozás és aprítás után az önkormányzat házhoz is szállítja a tüzelőt a jogosultaknak. Idén az önkormányzat a fa feldolgozására és házhoz szállítására minden eddiginél többet, 71 millió forintot fordít saját forrásból.

(Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata)

Fotó: Frank Yvette