Még 10 nap és elstartol Szegeden az Evezős Európa-bajnokság és Kontinentális Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Verseny. 2024. április 25-28. között a Maty-ér ad otthont az eseménynek, amely a sportág számára történelmi jelentőségű, mivel kontinentális viadal 53 éve, kvalifikációs verseny pedig még soha nem volt Magyarországon. Interjú Dani Zsolttal, az MVM Szegedi Vizisport Egyesület edzőjével.
Milyen jelentőséggel bír, hogy Szegeden szervezik meg 2024-ben az Evezős Európa-bajnokságot és Kontinentális Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Versenyt?
Sporttörténeti jelentősége, hogy a versenypálya több mint negyven éves működése óta ez az első felnőtt evezős kontinens verseny. Ráadásul ez a verseny két esemény is egyben, hiszen az Eb mellett európai kvalifikációs eseményt is rendeznek Párizsra. Korábban ifjúsági Vb, Egyetemi Vb, Jeunesse Kupa (Ifjúsági Európa-kupa), ORV került itt megrendezésre. A mai magyar evezős elit életében, hatalmas erőt kell, hogy hordozzon a hazai rendezés, hiszen itt és ilyen körülmények között van a legnagyobb esély a kiemelkedő eredmények elérésére.
Milyen adottságai vannak a szegedi pályának? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár itt eveznie a sportolóknak?
Az első meghatározó előny, az az osztószigettel elválasztott felevező sáv, vagyis a bemelegítést végzők nem zavarhatják a versenyben lévőket. A másik a terület földrajza. Sík terep. Nincsenek váratlan időjárási események, ellenben a hegyek között épült versenypályáknál. Az tud csak a legkellemetlenebb lenni, ha a pálya hossztengelyében fúj a szél, akkor közepes erősségnél is nagyon nehezen evezhető hullámok keletkezhetnek. De, mivel nincs a parton védelmet adó tereptárgy, így a pálya azonos tud maradni még oldal irányú szél esetében is mindenkinek.
A hazai csapatoknak, kik az esélyesei?
Remélem mindenki! Mivel a két nagy esemény (Eb és kvalifikáció) a válogató versenyen ketté osztotta a hazai mezőnyt, a kvalifikációra a legerősebb versenyzőket választották ki. Itt Pétervári Bendegúz (Budapest) neve kiemelendő, hiszen Rió és Tokió után fog most megküzdeni a párizsi részvételért. Ettől az Eb csapatunk is jelentős erőt tud képviselni, Galambos Péterrel (Vác), aki húsz éve szerepel már rendkívül eredményesen nemzetközi szinten.

Néhány napja jelentették be, hogy két év múlva Kajak-kenu világkupa lesz Szegeden. Mi az oka annak, hogy most ekkora fókuszt kapott e téren a város?
A kajak-kenu nemzetközi események már 1998 óta rendszeresen a Maty-érre kerülnek, ennek alapja a hazai mezőny erőssége, rangja a világban. A sport, versenysport, élsport folyamatának biztosítása megtérülő beruházás egy felelős politikának. Ennek az egyik bázisa a Szegedi Olimpiai Központ. Nagyon fontos, hogy az olimpiai szemüvegen keresztül nézve, végre az evezés is méltó helyére kerülhet idén.
Jó vagy rossz egy sportolónak, ha két ennyire komoly verseny, mint az Eb és az olimpia ilyen közel vannak egymáshoz?
Az Eb ebben az értelemben is kettős szerepet tölt be. Azok a nemzetek, akiknek már van kvótájuk az olimpiára, az adott versenyszámokban „edzés-versenyt” tartanak, hiszen ilyenkor – három hónappal az olimpia előtt – nem lehetnek csúcsformában. Akik viszont a májusi, utolsó kvalifikációs versenyre készülnek, azoknak ez már egy valódi főpróba lesz. Ebben a helyzetben van nálunk a 2019-es Vb győztes Juhász Adrián, Simon Béla (Szolnok) kettes.

Zárásképpen, mit vár az olimpiától?
Az első és legizgalmasabb kérdés számomra, hogy sikerül-e fenntartani az 1896 óta élő folyamatot, hogy minden újkori olimpián szerepelt magyar evezős csapat. Talán a mostaninál nehezebb helyzetben nem volt még senki, nagyon szurkolunk a kvalifikációs versenyszámokban indulóknak.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette