Virágzik a téltemető Debrecenben

Virágzik a téltemető Debrecenben, de tényleg itt van már a tavasz? Friss előrejelzés

Helyi hírek

Virágzik a téltemető Debrecenben, köszönhetően az elmúlt napok igen enyhe időjárásának. A meteorológiai szolgálat szerint jelenleg több mint 10 fokkal mérünk melegebbet az ilyenkor szokásosnál.

De mi várható a folytatásban? Az Időkép előrejelzése.

Szerdán az ország nagy részén több órára kisüt a nap, majd délután északon, északnyugaton erősebben megnövekszik a felhőzet, és néhol kisebb eső is előfordulhat. Többfelé élénk, délen, délnyugaton és északon, északkeleten erős, néhol viharos lökések kísérhetik a nyugati-délnyugati szelet. A csúcshőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Csütörtökön kezdetben sok lesz a felhő fölöttünk, majd napközben nyugat, délnyugat felől csökken, felszakadozik a felhőzet. Kisebb eső, egy-egy zápor reggel, délelőtt főként északon, északkeleten fordulhat elő. Többfelé élénk, délen erős lehet a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban 0, +8 fok várható, délután az ország nagy részén pedig 11-17 fokot mérhetünk, de az északkeleti határ közelében ettől pár fokkal hűvösebb lehet.

Virágzik a téltemető Debrecenben
Virágzik a téltemető (Eranthis hyemalis) a debreceni Nagyerdő parkerdei területén 2024. február 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Pénteken általában erősen felhős időre van kilátás, több helyen kisebb eső is előfordulhat, de nagymennyiségű csapadék nem várható. Élénk, erős, a Dunántúlon néhol viharos lehet a délnyugati szél. Kora reggel 3-9, napközben 9-17 fok várható.

Változás a jövő hét elején körvonalazódik, a legfrissebb információk szerint ekkor újra téliesebbre fordulhat az időjárás.