Kikelet hortobágyi gólya

Elfoglalta hortobágyi fészkét Kikelet, Magyarország legrégebben áttelelő gólyája

Helyi hírek

Szokásához híven január végén ismét megjelent a fészke közelében Kikelet, Magyarország legrégebben áttelelő gólyája – írja Pozsikné Forgó Olga, a Telelő gólyák – Gólyateleltetés nevű Facebook-oldalon.

A HX 803 gyűrűszámú madarat Molnár Mária vette észre a faluban. Kikeletért tavaly már aggódtak, mert márciusig nem jelentkezett, de idén szerencsére hamarabb előkerült.

Életerős, már nem fiatal hím, aki 2007-ben súlyosan megsérült, valószínűleg vezetéknek repült, kevés remény volt a felépülésére. Eredetileg nem alföldi madár, a Budapest közelében lévő Szigetmonostorról került először Csomádra, ahol meggyógyították, majd a Górés-tanyai repatriáló állomáson vadították vissza. Arról nincsenek információim, hogy 2007-ben fiókaként sérült-e meg, vagy már felnőtt madárként, de minimum 17 éves lesz idén tavasszal. Kikelet a szabadon engedése után nem tudott elvonulni, azóta Balmazújváros, Kónya és Hortobágy környékén telel

– ismerteti a szerző a madár viszontagságos előéletét.

Nem tudni, összefügg-e a sérülésével, de Kikelet 2014 előtt nem fészkelt, azaz minimum 7 éves volt, amikor kikeltek az első fiókái. Az évek során Balmazújvárosban és Hortobágyon fészkelt. 2011-2014 között egy Katika nevű hölgy etette Balmazújvárosban. Érdekesség, hogy egy ideig használta azt a fészket a Kiskállóköz településrészen, amelyben később a jeladós Hajdú is költött.

Kikelet az utóbbi pár évben Hortobágyon költ a párjával, aki vonuló madár. Novembertől január végéig valószínűleg egy állattartó telepen tölti telet, itt mindig talál élelmet. A papírforma szerint január közepén, végén megjelenik a fészkén és elkezdi rendezgetni – derül ki a bejegyzésből.

Fotó: Molnár Mária, Telelő gólyák – Gólyateleltetés