Magyarország egyik legnagyobb építőipari fókuszú, technológia vezérelt és innovatív vállalatcsoportja, a több mint négy évtizedes szakmai múlttal rendelkező KÉSZ Csoport komplex ingatlanfejlesztést indított Szeged belvárosában. A TILIA irodakomplexum a Gutenberg utca 25. szám alatt valósul meg az 1873-ban szecessziós stílusban épült, egykori polgári leányiskola újragondolásával – írja a magyarepitok.hu.
A létesítmény különleges megoldással ötvözi a 19. századi polgári épület és a mai modern irodaházak elemeit: míg a Gutenberg utca felőli helyi védelemmel ellátott homlokzatot megőrzi, addig a Hajnóczy utca felől egy teljesen új, modern épületfront fogadja majd az ide látogatókat.
A projektben a Hajnóczy és a Gutenberg utcák között egy új passzázst is kialakítanak, ahol várhatóan vendéglátó- és kereskedelmi egységek kapnak majd helyet. Emellett a Hajnóczy utca teljeskörű rekonstrukciójára is sor kerül a Jósika és a Londoni körút közötti szakaszon, a helyi önkormányzattal történő szoros együttműködésben.
A mintegy 5.300 m2 bérbeadható irodaterülettel, közel 900 m2 üzlethelyiséggel, valamint 90 férőhelyes mélygarázzsal rendelkező épületet a tervek szerint 2025 második negyedévében adják át.
A projekt megvalósítására a KÉSZ Ingatlan fejlesztésében és a KÉSZ Csoport tagvállalatainak és stratégiai partnereinek kivitelezésében kerül sor. A kiviteli terveket a bim.GROUP készítette, az engedélyes tervekért a Singer Design, míg a belsőépítészeti tervezésért az Upper Design felel.
(magyarepitok.hu)
Fotó: Frank Yvette