Börtön

Majdnem agyonvertek egy fogvatartottat a tiszalöki börtönben, négy smasszert letartóztattak

Helyi hírek

Négy büntetés-végrehajtási dolgozó a gyanú szerint életveszélyesen megvert egy fogvatartottat, a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette őket, a bíróság pedig pénteken elrendelte a letartóztatásukat. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte, hogy elítéli a fogvatartottak bántalmazását.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett négy büntetés-végrehajtási dolgozót, aki a gyanú szerint életveszélyesen megvert egy fogvatartottat.

Azt írták: a rendelkezésre álló adatok szerint

szeptember 25-én reggel egy kelet-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztését töltő középkorú fogvatartott a figyelmeztetések ellenére ismételten megszegte az intézeti szabályokat.

Hozzátették: ezt észlelte a felügyelet, és két büntetésvégrehajtási dolgozó a fogvatartottal szemben testi kényszert és bilincset alkalmazott. A megalapozott gyanú szerint a felügyelők – később még két társuk is csatlakozott hozzájuk – túllépték a jogszerű intézkedés kereteit és többször megütötték a férfit, akit a mentők eszméletlenül, életveszélyes állapotban vittek kórházba.

A nyomozó ügyészség hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a büntetés-végrehajtási dolgozókat, akik tagadták a bűncselekmény elkövetését. A főügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekmény – a bűnhalmazatra tekintettel – akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A nyomozó ügyészség indítványozta valamennyi gyanúsított letartóztatását.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa az MTI-vel péntek délután közölte, hogy mind a négy gyanúsított letartóztatását elrendelte. A bíróság döntése nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.

Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs vezetője az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a büntetés-végrehajtási szervezet elítéli a fogvatartottak bántalmazását.

“Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, amelyek ellen szervezetünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellép”

– tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai még a legkevésbé együttműködő, verbális vagy akár fizikai agressziót tanúsító fogvatartottak esetében is higgadtan, jogszerűen és szakszerűen intézkedjenek. Hozzátette: a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben történt rendkívüli eseménnyel kapcsolatban a börtön a szükséges intézkedéseket megtette, az intézet parancsnoka az érintett állománytagokkal szemben fegyelmi eljárást rendelt el, és felmentette őket szolgálati beosztásukból.

“Ezen túl tovább erősítjük a börtönök felügyelőinek képzését, érzékenyítését és pszichikai felkészítését a rendkívüli események hatékony és szakszerű kezelése érdekében”

– tette hozzá a kommunikációs vezető.