Szeged, Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, Halfesztivál, hal, rakpart, Partfürdő, paprika, ejtőernyős, gasztronómia, turizmus

Először tartottak közös programot a civilek a Szegedi Halfesztiválon

Gasztro Helyi hírek Kultúra

Olyan jól sikerült, hogy jövőre folytatják.

Az Újszegedi Partfürdőn több mint harminc szegedi nonprofit szervezet tagjai és vezetői találkoztak.

“Azok jöttek el, akik nem a pénzért, hanem szívvel, lélekkel végzik választott munkájukat. Szeretetből, szerelemből, elköteleződéssel. Mert mi segítünk az egészséges, a sérült és a beteg embereknek, fiataloknak és idősebbeknek, hogy az életük szebb, teljesebb, nyugodtabb, kreatívabb, boldogabb legyen ” – mondta Jávorszky Iván, a szegedi Polgármesteri Hivatal civilügyi főreferense.

A kötetlen beszélgetések mellett petanque bajnokságot szerveztek a Szervátültetettek Egyesületének szervezésében, sakkoztak a Meritum Egyesület programjában, és kétszer sárkányhajóba is szálltak a civilek. Ezen kívül leendő közös programokat is megterveztek.

A Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon most először megtartott Civil fórum olyan jól sikerült, hogy a résztvevők elhatározták: a találkozót jövőre ismét megtartják majd az első szeptemberi hétvégén – írja a szeged.hu.

Fotó: Frank Yvette – Szegedi Nap