Özvegy Judit és tanítványai

A szegediek robotszínháza győzött a RoboCup Junior Európa-bajnokságon

Európa Helyi hírek Kultúra Ország

Hét éremmel és három különdíjjal tértek haza a magyar diákcsapatok a RoboCup Junior Európa-bajnokságról. A robotszínházak mezőnyében a szegedi  Özvegy Judit ságváris diákjai, a Ritmikus byte-ok végeztek az élen. 

A Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság Magyar Ifjúsági Robot Kupáján minősített csapatok az elmúlt napokban egy fontos nemzetközi versenyen, a 14 év alatti gyerekek számára meghirdetett RoboCup Junior Európa-bajnokságon bizonyították tudásukat. Magyarországról összesen tizenkét csapat vett részt az Eb különböző versenykatóriáiban, közülük heten szereztek érmet, további három csapat pedig különdíjban részesült.

A robotikai bajnokságok (Eb és Vb) hazai előválogatóit tizenhat éve Simon Béláné dr. Balogh Ágnes, a Neumann Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke koordinálja, aki az idei szereplés kapcsán a következőket mondta el:

„Nagy örömünkre szolgál, hogy idén minden korábbinál több magyar csapat indulhatott a RoboCup Junior Eb-n. Tapasztalataink szerint a hazai diákok már jóval 10 éves koruk előtt érdeklődnek a robotika iránt, így örvendetesnek tartjuk, hogy idén már 5-9 évesek számára is külön ligát indítottak a horvát szervezők, amelyet épp az egyik magyar, a szegedi csapat nyert meg. A már ilyen fiatalon rutint szerző diákjaink néhány év múlva nagyobb eséllyel indulhatnak a 14 évesnél idősebb gyerekek számára meghirdetett RoboCup Junior világversenyen is.”

Dobogós az összes magyar mentőrobotos csapat

A Rescue robotok kategóriában versenyző csapatok robotjai katasztrófaszimulációs helyzetekben, kizárólag szenzorjaikra és programozásukra hagyatkozva, autonóm módon mentenek áldozatokat. 2023-ban a Baptista Szeretetszolgálat minden e kategóriában induló csapata dobogós helyezéssel zárta a versenyeket – mentoruk Abán Csaba, a Neumann Társaság robotika szakosztályának alelnöke volt.

A Rescue Line Entry U14-es kategóriában a Fazekas Kristóf, Tuka Ákos összetételű, 2022-es Európa-bajnok Sensor csapat magabiztos teljesítménnyel, a versenyt végig vezetve szerezte meg az újabb Eb I. helyezést. A Rescue Line liga I. helyezettje lett az AGORA Tudományos Élményközpont A.S.C nevű csapata Debrecenből. Csapattagok: Eigner Bendegúz, Ráthonyi Levente. Mentor: Soha Rudolf Ferenc.

A haladó Rescue Line ligában az idei évben először induló, a kategória élmezőnyét tekintve nagyon rövidnek számító, egy évnél kevesebb robotfejlesztési időszakkal rendelkező Szilágyi Jázmin és Cs. Kiss Zsófia Panna összeállítású Lightning csapat vett részt. Végig az élmezőnyben versenyezve végeztek a kategória előkelő Eb II. helyén. A Rescue Maze Entry U19-es versenyszámban a még csak 11-13 éves Bagi Péter és Szél Nikolett alkotta Lightning_E csapat tagjai szerezték meg a kategória Eb III. helyét.

 

A bajnokságon OnStage First Steps kategória is indult az 5-9 éves versenyzők számára a Robotszínház mezőnyében: ezt egy szegedi csapat nyerte meg, Özvegy Judit tanítónő diákjai, a Ritmikus byte-ok végeztek az élen. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola csapatának tagjai: Nagy Iringó Villő, Molnár-Eiserle Mirella Kira, Soós Izabella Nóra, Takács Angelika Júlia és Sándor Bence.

A Neumann Társaságról

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet. 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, melynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Versenyeknek és az Országos Grafikus Programozási Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak (IOI, CEOI, EGOI, eJOI, IIOT). A nemzetközi bizonyítványt nyújtó ECDL/ICDL vizsgarendszer meghonosítója és működtetője. A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Múzeum alapítója és fenntartója. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.

Nyitókép és galériafotók: Kovács-Jerney Ádám