A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ünnepi szenátusi ülésén vette át szombaton Karikó Katalin a BME és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közösen létrehozott kitüntetését, a Neumann János professzori címet.
Hankó Balázs államtitkár az eseményen hangsúlyozta, idén több mint 27 százalékkal nőtt a felsőoktatásba sikeresen jelentkezők száma, továbbá a műszaki, természettudományi, mérnöki és informatikai területekre jelentkezők száma 34 százalékkal emelkedett.
Szólt arról, hogy a tudományos közösséggel konzultálva indítják útjára idén a Neumann János Programot, amelynek célja, hogy “a magyar innovációval a hazai hozzáadott értéket növelve” tisztelegjünk Neumann János előtt.
Közölte, három területen kell előrelépni: több kutató-fejlesztőre van szükség, növelni kell a vállalkozások innovációs potenciálját, valamint a szabadalmak számát is növelni kell, és mindehhez a Neumann János Program kilenc intézkedést javasol.
Az ülésen átnyújtották Karikó Katalin biokémikusnak, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszorának a BME és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közösen létrehozott kitüntetését, a Neumann János professzori címet.
Karikó Katalin – mint elhangzott – a szintetikus mRNS-alapú vakcinák orvosi technológiáját alapozta meg felfedezésével, 2020-ban a szabadalma alapján készült el a világon elsőként a klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-Biontech Covid-19 vakcina.

Karikó Katalin “munkásságát Neumann János örökségéhez méltónak érezzük, a Neumann gondolatai alapján felépített számítógéphez hasonlóan az mRNS-Covid oltás is az egész emberiség életére hatással van” – fogalmazott Czigány Tibor rektor.
Karikó Katalin az elismerést megerősítő oklevél és plakett átvétele után a doktorjelöltekkel osztotta meg jótanácsait. Azt mondta, hogy olyan munkát válasszanak, amit örömmel csinálnak, és úgy fogalmazott: “valójában a pénz nem boldogít, alkotni, másokon segíteni, gyógyítani, tanulni, tanítani mind nemes feladatok, ezek adják az örömöt”.