Szeged, egyetemi színpad, SZTE, Auditórium Maximum, Audmax

Volt egyszer egy Szegedi Egyetemi Színpad

Egyetem Helyi hírek Kultúra Ország

„Volt egyszer egy Szegedi Egyetemi Színpad” címmel március 15-én nosztalgikus emléknapot tartott az SZTE az 1960-as/70-es évek legkiválóbb amatőr színháza és legendás vezetője, Paál István tiszteletére. Az ünnepi program csúcspontját a Petőfi Rock 50. évfordulója jelenti – rendezvény-sorozat március 18-ig a VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóval folytatódik.

A Petőfi emlékév adja a Szegedi Tudományegyetem összetett rendezvény-sorozata hátterét. „A költő százötven éve született. A Volt egyszer egy egyetemi színpad – programsorozat a Paál István rendezésében, 1973-ban készült első magyar rockopera, a Petőfi-rock előtt tiszteleg. Helyszínéül, ahogy akkor, most is az SZTE BTK Auditórium Maximum terme szolgál” – mondta a beharangozó sajtótájékoztatón Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező, a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagja és Varga Norbert művészeti vezető, amikor ismertették a 2023. március 15. és 18. közötti programok részleteit.

Idén 20 éves Szegedi Egyetemi Színház elődje, a Szegedi Egyetemi Színpad, ezért a VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó, a „SZESZT a nagy előd előtt tiszteleg. Az egyetemi színház a magas minőségű szórakoztatást helyezi előtérbe a felsőoktatás keretei között, aminek példájául a forradalom és a Paál István által írt Petőfi-rock 50. évfordulója szolgál. A “Volt egyszer egy egyetemi színpad” szerdai programja az ünnepről szólt, nem a megemlékezésről, ezen kívül történelmi pillanat volt: az ötven évvel ezelőtti, és a jelenlegi egyetemi színészek találkozhattak egymással.

Az SZTE BTK AudMax-ba több egykori Petőfi Rock-színészt is meghívtak, hogy együtt idézhessék meg az ötven éves előadást egy szakmai fórumon. Az eseményen nem az előadás újrajátszása, hanem az arra való reflektálás került előtérbe.

Ötven évvel később az Auditórium Maximum még mindig olyan, mint akkor volt, ugyanaz a berendezés, a környezet, mint 1973-ban. Az, hogy a gyorsan változó világban a nagyelőadó fennmaradt, romantikus pillanatot kínált az egyetemi színház eseményeinek felidézéséhez. Portálunk is ott volt a nyitó eseményen.

A VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) teljes programja itt olvasható!

Fotók: Frank Yvette