Szeged, Télbúcsúztató, Szent István tér, busó, télbanya, égetés, mulatság

Banyaégetéssel űzték el a telet szombaton a Szent István téri kézműves vásáron

Gasztro Helyi hírek Party Zone

A szegedi Dugonics téren tűzhettük rá a héten búnkat, bánatunkat a télbanyára, hogy azután szombaton zenés díszkísérettel vonuljon utolsó útjára, a Szent István térre, ahol a téllel együtt máglyára dobták és elégették.

A babona szerint ugyanis a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bajtól. A téltemető népszokás lényege, hogy a kiszebábra feltűzzük a papírra írt bánatot, betegséget, vagy azt, hogy kitől, mitől szeretnénk megszabadulni, majd a banyával együtt ezeket is tűzre vetjük.

A kézműves vásár szombaton 9 órakor nyílt, napközben az eső miatt kevesen voltak, de amint elállt, megtelt a tér. A zenés télbúcsúztató felvonulás 17.30-kor indult a Dugonics térről a Szent István térre a busókkal, kikiáltó vezetésével, majd a szombati program a célállomáson a kiszebáb égetéssel zárult.

A vasárnap 10.00-kor a PETER & PAN koncerttel indul, lehet majd pónit lovagolni, építőjátékozni, kisvasutazni és körhintázni – plusz 11 és 16 óra között a Szent István téri víztorony is látogatható 600 forint ellenében.

Fotók: Frank Yvette

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.