Belvárosi Mozi

Hamarabb kinyithat a Belvárosi Mozi, de még csak a Grand Caféba mehetünk

Gasztro Gazdaság Helyi hírek Kultúra Ország

Számos szegedi önkormányzati intézmény, épület tart zárva március elejéig a magas energiaárak miatt, ez érinti a Belvárosi Mozit is, azon belül pedig két vendéglátó helyet, az évtizedek óta működő Grand Cafét és a sokkal újabb Studio 55 Bar & Longue-t.

Utóbbi január első napjaiban még bízott abban, hogy februárban kinyithat, ám ez mégsem történik meg, és erről közösségi oldalukon is beszámolnak. “Sajnos a próbálkozásaink ellenére, a Belvárosi Mozi nyitvatartása nélkül nem találtunk megfelelő megoldást a fűtésre, így februárban is zárva tartunk” – írták, hozzátéve, hogy nyitás március 3-án pénteken lesz.

A mozi épületének hátsó részén található Grand Café ugyanakkor a saját közösségi oldalán február 17-re már eseményt hirdetett. Filmbemutatóval kezdenek, a Muskátli, a Vajdaság virágai című zenés dokumentumfilmet láthatja majd a nagyérdemű.

A szegedma.hu az ügyben megkereste a mozit üzemeltető Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.-t. A társaság azt írta, a bezárásról szóló önkormányzati intézkedés a mozi bérlőit is érinti. A vállalkozás működésének fenntartása érdekében járult hozzá az önkormányzati intézmény ahhoz, hogy a Grand Café már februárban kinyithasson. Ők ,,saját almérővel rendelkeznek”, így a víz, gáz és villany költsége is őket terheli, az intézményben pedig továbbra is csak a temperáló – 4-10 Celsius-fok közötti – fűtést tartják fent.

Nyitókép: Frank Yvette